Önkéntes beteglátogatók adventi találkozója

0
1382

Idei utolsó találkozójukon, december 9-én az éves működésükért is hálát adtak a szatmári egyházmegyei önkéntes beteglátogatói kör tagjai. Az ajándék állt a beszélgetések középpontjában az önkéntes beteglátogatók idei utolsó találkozóján. A köszöntés és a közösen elmondott adventi imák után egy történetet hallgattak meg az ajándékozással kapcsolatban, majd közösen elgondolkodtak: mi volt a „legkedvesebb ajándék” az éves szolgálatukban?

A megvallásokban mind hálát adtak a betegekért, akiktől az év során sok lelki ajándékot kaptak, sok esetben tapasztalhatták meg az erős hitet, a békét és a feltétel nélküli szeretetet. Végül ajándékokat készítettek és adtak át egymásnak: jókívánságokból álltak ezek, buzdításból, Isten áldásának kéréséből a másik személyre.

Kép és szöveg: Józsa János