Szembenézés önmagunkkal

0
741
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,34-40)

„A fösvény az aranyát a kertjében rejtette el, egy fa alá. Minden héten kiásta és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte: – Használtad te azt az aranyat? – Nem – válaszolta a fösvény –, csak hetente megnéztem. – Hát akkor – mondta a szomszéd – amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide a gödröt bámulni…”

Az elhangzott történet alapján és a szeretetparancs fényében több embertípust ismerhetünk fel: Elsőként eszünkbe juthatnak azok, akik minden vasárnap eljárnak templomba, de nem gyakorolják a szeretet parancsát – és ezért elrettentő példák a többiek számára!

A második embertípusba tartoznak azok, akik az előbbiek miatt azzal vigasztalják magukat, hogy akik templomba járnak, semmivel sem jobbak, mint ők. E második csoport tagjai ezáltal kettős hibába esnek: először is az, hogy összehasonlítják magukat másokkal, ez pedig végzetes hiba. Azért végzetes, mert az Isten mindenkit egyedinek teremtett, és ha én azzal töltöm időmet, hogy másokkal hasonlítgatom össze magam, nem a saját életemet élem. Így nem telik az Isten által kapott idő, hanem csak múlik, mert nincs abban túl sok érték. Másik hiba az, hogy nem csak összehasonlítom magam másokkal, hanem elmenekülök magamtól és másokkal foglalkozom.

A harmadik csoportba azokat sorolhatjuk, akiket nem érdekel az istenkérdés, mert ők anélkül is képesek jó emberek lenni. Kétségtelenül lehetnek jó emberek, de nem keresztények. Pontosan a mai szeretetparancs fényében mondhatjuk ezt.

Negyedikként pedig ismerünk olyanokat is, akik szeretik Istent, és arra teszik fel életüket, hogy őt hirdessék életvitelükkel, életpéldájukkal. Egyik édesapa mesélte: „amíg nem ismertem be hibáimat serdülő gyermekem előtt, addig nem tudtam elérni semmit nevelésével. Amikor azonban beismertem, jó irányba indult el kettőnk kapcsolata”.

A szeretet parancsa ismerős számunkra. Talán minden vasárnap megnézzük mi is azt a kis gödröt, ahová a szeretet parancsát jól elástuk, de nem kamatoztatjuk, nem fektetjük be mások gazdagítására. Pedig azzal mi is gazdagabbak lennénk. Azonban mi sokszor szeretjük ezeket a gödreinket…. Ez az, amikor nem változik meg életvitelünk, életpéldánk. Az életpélda hiánya a mai társadalom problémája: ha nem vagyunk őszinték önmagunkhoz, másokhoz sem tudunk azok lenni. Én melyik csoportba tartozom?

Sajgó Balázs

(A szerző gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia kisegítő lelkésze, írása a Vasárnap 2017. október 29-ei számában jelent meg.)