A keresztény legyen bátor és vállaljon kockázatot azért, hogy elhozza a jót

Ferenc pápa a szerdai audiencián

0
1567
Fotó: Vatikáni Rádió/ ANSA

Ferenc pápa ezen a szerdai általános kihallgatáson is a keresztény reményről elmélkedett katekézisében a Szent Péter téren. A ragyogó őszi napsütésben az öt kontinens több mint 30 országából érkezett hívekmegtöltötték a teret. A szerdai általános kihallgatáson részt vett Erdő Péter bíboros, Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök, Palánki Ferenc jelenlegi debrecen-nyíregyházi püspök és Kocsis Fülöp, hajdúdorogi érsek-metropolita. A pápa az éber várakozás témájáról szólt, amely meg kell, hogy előzze a feltámadt Jézussal való találkozást.

A keresztények sose kényelmesedjenek el

Semmi sem biztosabb a keresztény ember hitében, mint ez a találkozó az Úrral, amikor eljön. Ezért a keresztények sose kényelmesedjenek el – kérte a pápa. Az Evangélium is azt ajánlja, hogy legyünk olyanok, mint a szolgák, akik sohasem térnek nyugovóra addig, amíg uruk haza nem érkezett. Készen kell állni tehát az üdvösségre és erre a találkozóra várvakell élni. Elképzeltétek valaha is, hogy milyen lesz a Jézussal való találkozás, amikor eljön? – tette fel a kérdést a Szentatya. Egy ölelés lesz, hatalmas öröm – válaszolta.

Jézussal egységben maradva, nem bénít meg bennünket a nehéz pillanatok hidegsége

A keresztény ember nem az unalomra született, hanem a türelemre.Tudja, hogy a mindig egyforma napok egyhangúságában is a kegyelem misztériuma rejlik. Semmi sem történik hiába és a keresztény az élet egyetlen helyzetében sem áll teljesen távol a szeretettől. Egyetlen éjszaka sem olyan hosszú, hogy elfeledtesse a hajnal örömét. Minél sötétebb, annál közelebb van a hajnal – mutatott rá a pápa. Jézussal egységben maradva, nem bénít meg bennünket a nehéz pillanatok hidegsége. Még ha az egész világ a remény ellen szólna is, ha azt mondaná, hogy a jövő csak sötét fellegeket hoz, a keresztény ember tudja, hogy abban a jövőben rejlik Krisztus visszatérése. Ez a gondolat elegendő kell legyen, hogy bízzunk az életben és ne átkozzuk el azt, mert végül minden üdvözül.

Ne sírjuk vissza melankóliával egy aranynak tűnő múltat 

Szenvedni fogunk, lesznek pillanatok, amelyek haragot és felháborodást keltenek, de Krisztus édes és erős emléke elűzi azt a kísértést, hogy úgy gondoljuk, ez az élet elhibázott. Miután megismertük Jézust, nem tehetünk mást, mint hogy bizalommal és reménnyel fürkésszük a történelmet. Sose zárkózzunk be önmagunkba, ne sírjuk vissza melankóliával egy aranynak tűnő múltat – buzdított a Szentatya. Ugyanakkor viszont mindig tekintsünk előre, egy jövő felé, amely nemcsak a mi kezünk munkája, hanem elsősorban Isten gondviselésének állandó törődéséé is. Mindaz, amely homályosnak tűnik, egy nap fénnyé válik. Gondoljunk arra, hogy Isten sosem hazudtolja meg magát!

Nincs olyan békeépítő, aki végül ne tette kockára saját békéjét, felvállalva mások problémáit

Isten sosem okoz csalódást! Tehát számoljuk fel a pesszimizmust, mintha a történelem olyan vonat lenne, amely elvesztette az irányítást. A belenyugvás nem keresztény erény. Ahogy az sem keresztényi viselkedés, ha megvonjuk a vállunkat vagy elfordítjuk a fejünket egy olyan sorstól, amely számunkra elkerülhetetlennek tűnik. Ne legyünk se engedékenyek, se lusták, se olyanok, akik karba tett kézzel várakoznak – kérte a pápa. Nincs olyan békeépítő, aki végül ne tette kockára saját békéjét, felvállalva mások problémáit. A keresztény embernek valójában van bátorsága a kockázatvállalásra, hogy elhozza a jót, azt a kincset, amelyet Jézus adott nekünk.

A fatimai utolsó Mária-jelenés centenáriuma

Ferenc pápa végül utalt a fatimai utolsó Mária-jelenés centenáriumára, amely október 13-ra esik. Mindenkit arra hívott, hogy ebben a hónapban különösen is imádkozza a rózsafüzért a békéért. Az ima mozdítsa meg a leginkább lázadozó lelkeket, hogy szívükből, szavaikból és gesztusaikból kizárják az erőszakot és építsék az erőszakmentes közösségeket, amelyek gondját viselik közös otthonunknak. Semmi sem lehetetlen, ha Istenhez fordulunk az imában. Mindenki a béke építője lehet.

A Természeti katasztrófák csökkentésének világnapja

A Szentatya ezt követően utalt a Természeti katasztrófák csökkentésének világnapjára, amelyet szintén október 13-án tart a nemzetközi közösség. Megújította felhívását a teremtett világ védelmére a környezet egyre figyelmesebb óvása és gondozása által. Arra ösztönözte az intézményeket, valamint a közéleti és társadalmi felelősséget viselő személyeket, hogy mozdítsanak elő egy olyan kultúrát, amelynek célkitűzése a természeti katasztrófáknak és kockázataiknak a csökkentése. A közös otthonunk tanulmányozására és védelmére irányuló konkrét lépések folyamatosan csökkentsék a kockázatokat alegsérülékenyebb népesség részére.

Forrás: Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS