Lelki hétvége Tasnádszántón

0
1232

A tasnádszántói plébánia adott otthont 2017. október 6–7. között a fiatalok lelki hétvégéjének, amelyen a tasnádszántói ifjak és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum 9. B. osztályos, teológia szakos diákjai vettek részt osztályfőnökükkel, Benedek Ramóna tanárral együtt. A program szentmisével kezdődött, amelyet Tóth Attila helyi plébános celebrált, aki házigazdaként köszöntötte a vendégeket, s elmondta, hogy már két hete imádkoznak a helyi Mária Légió közösségének tagjai az ide érkező fiatalokért, hogy gyümölcsöző legyen számukra ez a lelki hétvége.

Ezt követően csapatépítő játékok biztosították a jó hangulatot, majd közös imával zárult a nap. A reggeli szentmise, a sugárzó nap, az ősz káprázatos színei, a falu csendje lelkileg arra hangolták a résztvevőket, hogy nyitott szívvel legyenek jelen és fogadják be Isten végtelen szeretetét, amely körülveszi őket. A tevékenységek abban erősítették a fiatalokat, hogy ők is meghívottak, mint az apostolok, de ezt a meghívottságot közösségben lehet megélni és kamatoztatni. Mindennek megtapasztalásában segítette Attila atya a fiatalokat a Kett-módszer, a bibliodráma, valamint az önismereti és bizalmi játékok által.

A visszatekintőben a diákok a következő élményekről számoltak be: Ez a hétvége nagyon emlékezetes marad számomra, mert a szeretet, a bizalom, a meghittség, a nyugalom, a béke és a jókedv jellemezte… Nagyon tetszettek a foglalkozások, amelyek által jobban megismerhettük egymást… Hálás vagyok Istennek, hogy itt lehettem és új barátokra találtam.

Benedek Ramóna/Hírek.Várad.org

MEGOSZTÁS