Erdélyi Prima Primissima-jelöltek

0
783
Kányádi Sándor (Fotó: Thaler Tamás)

A Prima Primissima díj 15 éve változatlan formában, sikeresen működik és a magyar társadalomban, a kulturális, tudományos életben jelentős presztízst vívott ki – közölte a jelöltek kihirdetése előtt a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke. Csányi Sándor hozzátette, a díj struktúrája nem változott: minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A díjat az FHB és az OTP támogatja.

Szilágyi István

Idén 750 főt – köztük először határon kívülieket is – jelöltek a korábbi díjazottak, az alapítók, a szakmai szervezetek. Politikai újságírók eddig nem lehettek jelöltek, mostantól azonban, ha munkásságuk erre alkalmassá teszi őket, ők is kaphatnak jelölést – jegyezte meg. Magyar irodalom kategóriában Kányádi Sándor költő, író, műfordítót és Szilágyi István írót is jelölték a díjra. Csányi Sándor az MTI kérdésére elmondta, hogy az ünnepélyes díjátadót december 1-jén tartják, addig a közönség is kiválaszthatja saját díjazottját a harminc jelölt közül a www.primaprimissima.hu honlapon.

MTI