Vigyázzunk egymásra!

0
857
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,15-20)

Az egyházi közösség szabályozására vonatkozó irányvonalat mutatja a mai evangélium három lépésben:

1. Felelősek vagyunk egymásért. Ezekiel próféta volt és érezte a népe iránti felelősséget, és szóvá is tette irányvesztésüket. Mi vagyunk Isten újszövetségi választott népe. Keresztségünkből fakadóan mindannyiunknak feladata a figyelmeztetés! De hogyan figyelmeztessünk? Mindenkinek joga van eldönteni, hogy mit tesz – hangzik sokszor az ellenvetés, és ezzel meg is nyugtatjuk magunkat. Isten nem csak Ezekiel prófétát, és nem csak az egyházi vezetőket, hanem mindannyiunkat őrnek rendelt attól a pillanattól kezdve, amikor mi magunk is vállaltuk, hogy tanítása szerint élünk. Mi lesz akkor, ha a pap, a szülő, a családtag, a jó barát hallgat? A hit nem lehet csak az a probléma, amivel a dédi foglalkozik! A hit nem magánügy! Az evangélium első részének figyelmeztetése is erről szól: a négyszemközti megintés! Vajon segít a feddés, a megintés? Nem inkább félelmet vagy még nagyobb eltávolodást váltunk ki azokból, akiket esetleg megintünk? Meglehet, s talán ezért is félünk!

Fontos az, hogy szerető tapintattal intsünk, hiszen jóvá még senkit sem sikerült szidni. Jézus a feddést és a megintést a bűnösökkel szemben nem gyakorolta. A mai evangéliumi részletet megelőző fejezet világossá teszi, hogyan kell intenünk: Isten utánamegy az elveszett juhnak, s egyet sem akar elveszíteni övéi közül, ezért nem is szid bennünket, de kérve kér, hogy vigyázzunk egymásra és magunkra!

2. Ha a négyszemközti megintés sem segít, mások segítségét is kell kérnünk! Egy ember testi-lelki problémája mindannyiunk problémája kell hogy legyen. Az első keresztények példás és boldog élete a szolidaritáson alapult. Senki sem mondhatja: nem érdekel másnak a problémája, mert egy házban, egy utcában, egy családban, a történelem ugyanazon csónakjában vagyunk.

3. A jó útra terelés egy másik fóruma az egyházi közösség. Persze ez nem azt jelenti föltétlenül, hogy a templomban kihirdettetjük név szerint bajban levő testvérünket, hanem imádkozunk valakiért, hiszen a közösség, a közös ima ereje képes segíteni. Ha egy egész templomnyi ember együtt imádkozik, abban hatalmas, hihetetlen erő van! Nem véletlen, hogy az evangéliumban Jézus kiemeli: amikor ketten vagy hárman kértek valamit, ott nagyobb az erő! És mekkora ez az erő, ha százhúszan kérjük! Ne feledjük: a Szentlélek is akkor jött, amikor éppen százhúszan imádkoztak az emeleti teremben.

Minden templom ilyen emeleti terem, ahol kiárad a Szentlélek és megadatik az, amit kérünk. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Sajgó Balázs

(A szerző gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia kisegítő lelkésze, írása a Vasárnap 2017. szeptember 10-ei számában jelent meg.)