Az Isten által rászedett ember?

0
946
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Abban az időben:
Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?
Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.” (Mt 16,21-27)

Képzeljünk el egy hatalmas mérleget, amelynek egyik serpenyőjében a világ minden gazdagsága, a másikban pedig halhatatlan lelkünk található. Melyiket választanánk a kettő közül? A gazdagság nyújtotta élvezetek néhány rövidke évtizedét, avagy lelkünk üdvösségét, ami örökké tartó boldogságot helyez kilátásba számunkra?

Gyakran teszünk fel ilyen kérdéseket: Miért engedte meg Isten, hogy tönkremenjen
az életem, a házasságom, a családom, hogy ilyen súlyos betegséget viseljek, hogy állandóan ki legyek szolgáltatva másoknak? Mindenki folytathatná e kérdéssort, saját
életére tekintve. Titok a szenvedés, mégis tudunk valamit róla:

1. Megtanít bennünket önmagunk jobb megismerésére, személyiségünk kibontakoztatására. Az emberi élet elszakadások és az azokból származó szenvedések sorozata. A mai evangélium központi figyelmeztetése: úgy élni, hogy ne kötődjünk semmihez, hiszen amit birtoklunk, azok nem mi vagyunk. Az igazi szenvedésben, a halál tükrében nem marad más az emberből, csak a léte a csupasz valóságában: az, aki ő valójában. A halál pillanatában szembesülünk magunkkal és szerető Istenünkkel. A szenvedés elől lehet menekülni, de az is szenvedés… Ha szembenézünk önmagunkkal, valami csodálatosan felszabadító érzés kezdődik el!

2. A szenvedés személyiségfejlesztő hatásán túl a legfontosabb választ Jézus Krisztus
adta meg, aki Isten Fia, s mégis ugyanúgy szenvedett, mint mi, s a halált is megtapasztalta. Nem csupán szolidaritásból tette ezt, hanem ezzel váltotta meg a világot. Elgondolkodtató, hogy a megváltás műve nem valami hallatlan nagy alkotásához fűződik,
nem földi paradicsomot hozott létre, hanem szenvedésével váltotta meg a világot.

Péter apostol elképzelése nagyon emberi. Sőt, sátáni: próbálja lebeszélni Jézust küldetéséről. Pontosan ő, aki nem sokkal azelőtt Isten Fiának nevezte. Érthető emberi
szempontból, mert talán óvni akarta Mesterét, de emögött a sátán csele volt. Amikor
valamire feltesszük életünket, akarva-akaratlanul megingunk olykor, és felülkerekednek
érzéseink… Olyankor nehéz, mint Jeremiás prófétának.

Jeremiás próféta szava sokak mottója lett: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rá-
szedj!”. A legszemtelenebb szavak ezek, amelyeket Isten emberei valaha is mondtak a
Szentírásban, és mégis a legszentebb imádságok egyike lett belőlük, mert igazak. Ezt
a „rászedést” mindenki megtapasztalta valamikor. Pozitív kényszer, égő tűz Istennek
a szava, amelytől ha menekülünk, úgyis utolér valamikor! Minden helyzetben fontos
annak tudatosítása, hogy életünk ott van Isten tenyerén.

Sajgó Balázs

(A szerző gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia kisegítő lelkésze, írása a Vasárnap 2017. szeptember 3-ai számában jelent meg.)