Szegedi zarándokok Nagyváradon

0
1491

A szegedi Szent Gellért Szeminárium elöljárói mutattak be szentmisét vasárnap délben, 2017. augusztus 27-én a nagyváradi székesegyházban. Három papnövendék is elkísérte őket. A tanév elkezdése előtt erdélyi körutat tesznek a szegediek, ennek a zarándoklatnak volt első állomása Nagyvárad. A történelem egy adott szakaszában a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozott a mostani szeged-csanádi egyházmegye egy része is. A szentmise főcelebránsa Kovács József, a szegedi Szent Gellért Szeminárium rektora volt, koncelebrált Veréb László lelki igazgató és Serfőző Levente, az intézmény prefektusa, akit a közelmúltban már megismerhettek a nagyváradi hívek, hiszen ő volt a Nagyboldogasszony-napi búcsú ünnepi szónoka.

 Forrás: Ciucur Losonczi Antonius/Erdon.ro