Jézus kezét fogva

0
265
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” (Mt 14,22-33)

Jézus vízen járásának történetét halljuk évközi 19. vasárnap az evangéliumban. A történet kapcsán vannak, akik azt méricskélik, mennyi a valószínűsége ennek az eseménynek, és különböző elméleteket gyártanak, hogy bizonyítsák annak igazát vagy képtelenségét. Aki azonban megreked ezen a szinten, nem veszi észre, hogy mi az evangélium lényege, vagyis hogy mit üzen nekünk a történet.

Először is ne akarjuk mi eldönteni, hogy földi életében mire volt képes Jézus, és mire nem! Ne saját magunkhoz mérjük Jézus Krisztust, a második isteni személyt, inkább mi mérjük magunkat őhozzá! Figyeljünk arra, hogy mire tanít minket, mit mond nekünk!

A keresztény hagyomány kezdetektől fogva az egyházat látta annak a csónaknak a képében, amely ott, a Genezáret-tavon hánykolódott. A csónakban lévő tanítványok küzdenek a széllel, a hullámokkal, az élet megpróbáltatásaival, miközben megjelenik Jézus, közeledik feléjük, és azt mondja nekik: „Bátorság, ne féljetek!” Péter az egyetlen, akinek van bátorsága megszólítani, benne ébredezik a hit, hogy ez csak Jézus lehet, és ezért megkapja a kiváltságot: Jézus maga mellé állítja a hullámokra. Péter azonban gyenge, és a veszélyek láttán süllyedni kezd. Jézus az egyetlen, aki kimentheti őt, és Péter így menekül meg a hullámoktól.

A történelem viharai között sokszor volt szüksége az egyháznak arra, hogy Jézus mellette álljon és kimentse a bajból. Igen, Péternek és utódainak, sőt velük együtt minden kereszténynek tanúskodnia kell Jézusról és az ő evangéliumáról, de nem emberi erő fogja megtartani őket, hanem Krisztus hatalma. Egyedül az ő segítségével őrizhetik meg és terjeszthetik a hitet. Kétezer év történelme tanúsítja, hogy ez valóban így működik. Lehet, hogy az életben sok megpróbáltatás ér, lehet, hogy keresztény hitünkért, hivatásunkért meg kell küzdenünk, maradinak néznek, kinevetnek, vagy közömbösséggel kell szembenéznünk. Ilyenkor jusson eszünkbe, amit Jézus mond: „Bátorság, ne féljetek! Jöhet vihar, és csapkodhatnak a hullámok, bízzál bennem, én akkor is veled vagyok!

Lehet, hogy nem ismersz fel azonnal, de én valamilyen formában veled vagyok. Igémmel, szentségeimmel, a csendben, lelkiismereted szavában, egy segítő társ személyében… Fogd meg a kezem! Ne légy kicsinyhitű, és ne kételkedj, mert melletted állok! Egyedül akarsz a vízen járni? Megpróbálhatod. De ha rájöttél, hogy nem megy, bátran fogd meg a kezem!”

Barta Szabolcs CM

(A szerző Nagyváradon élő lazarista szerzetes, írása a Vasárnap 2017. augusztus 13-ai számában jelent meg.)

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here