Isten türelme legyen példaképünk!

0
698
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM 

Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: »Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!” *
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.”
Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.” Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott:
Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől. Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!” (Mt 13,24-43)

Egy héttel ezelőtt a szentmise evangéliuma a magvetőről szólt, évközi 16. vasárnap pedig szintén a vetésről hallunk az evangéliumban, a búzáról és a konkolyról szóló példabeszédben.

Figyeljük meg a példabeszéd szereplőit! Az egyik oldalon van a gazda, a másikon pedig
a szolgák. Mindannyian ugyanazt szeretnék, hogy a szántóföldön bőséges legyen
a termés, a viselkedésük azonban teljesen eltérő. Amikor a szolgák észreveszik, hogy
valaki konkolyt szórt a búza közé, azonnal cselekedni akarnak: ki akarják irtani, meg
akarják tisztítani a vetést. A gazda azonban óvatosságra inti őket: „Hagyjátok meg aratásig
mindkettőt, nehogy a konkollyal együtt a búzát is kitépjétek!” Vajon miért dönt
így a gazda? Nem azt szeretné, hogy minél gazdagabb és tisztább legyen a termés?
A válasz tulajdonképpen a példabeszéd mondanivalóját képezi: Isten türelmes a világban
található rosszal, bűnnel szemben. Nem akarja egyből elpusztítani a gonoszokat,
hanem időt ad nekik a megtérésre. A nagy meglepetés tehát nem az, hogy van bűn és
gonoszság a világban, hanem az, hogy Isten megengedi a jelenlétét, és a szétválasztást
fenntartja az ítélet napjára.

Isten biztosan nem találja örömét a rosszban, de meghagyja szabad akaratunkat,
amellyel választhatunk, hogy mit cselekedjünk. Isten nem pusztítja el a konkolyt,
vagyis a bűnt elkövető embert, mert akkor a rosszal együtt elpusztítaná azt a jót is,
ami még benne van. Az embernek mindig felkínálja a megtérés lehetőségét és az ő
megbocsátó irgalmát.

Lehet, hogy ez felháborodást kelt bennünk, hogy Isten ennyire türelmes, ennyire
jóságos, de még mielőtt el akarnánk tüntetni a világ összes gonosz emberét, először
tekintsünk magukba. Ha nekünk jólesik, hogy Isten megbocsátja bűneinket, akkor adjunk
egy esélyt azoknak is, akik még nem éltek ezzel a lehetőséggel! Sok olyan szentet
tisztelünk, aki megtérése előtt bűnös életet élt. Mi történt volna, ha Isten nem lett
volna türelmes velük?

Tanuljunk tehát mennyei Atyánktól és isteni mesterünktől, Krisztustól! Ne az legyen
az első, hogy kiközösítjük, „halálra ítéljük” azt, aki vétkezett, hanem próbáljuk meg rá-
vezetni a jóra. Az érte való imádság, a bölcs türelem és az irgalmas szeretet csodákra
képes. Ha pedig az illető semmiképp sem hajlandó megjavulni, akkor önmaga választja
döntésének következményeit. Az Úr adjon nekünk elegendő bölcsességet és irgalmas
szívet, hogy az ő tanítása és példája szerint járjunk el az élet nehéz helyzeteiben!

Barta Szabolcs CM

(A szerző Nagyváradon élő lazarista szerzetes, írása a Vasárnap 2017. július 23-ai számában jelent meg.)