Ferenc pápa: A Katolikus Akció legyen nyitott és bátor az emberek között

0
452
Ferenc pápa a Katolikus Akció nemzetközi fórumán (Fotó: AP/Vatikáni Rádió)

„A küldetés nem egy feladat a sok közül, hanem a feladat” – fogalmazott Ferenc pápa április 27-én, csütörtökön délelőtt a Katolikus Akció nemzetközi fórumán, a Vatikánban. A tanácskozás témája: „A Katolikus Akció küldetése: mindenkivel és mindenkiért”. A világiakból álló egyházi társulat Olaszországban született 1867-ben. „Ha a küldetés nem a Katolikus Akció megkülönböztető jegye, akkor elszakad a szervezet lényegétől és elveszti létezésének értelmét” – hívta fel a figyelmet a pápa spanyol nyelvű beszédében.

Az emberek között jelen lenni

„Egy olyan Katolikus Akciót szeretnék látni, amely az emberek között van a plébánián, az egyházmegyében, az országban, a városnegyedben, a családban, az iskolában és a munkahelyen, vidéken és az élet minden területén. Ezek jelentik az új Aeropagoszt (Árész dombja, az Akropolisztól északkeletre fekvő, 115 m magas szikla, ahol a legfelsőbb tanács ülésezett), ahol a döntések születnek és ahol a kultúrát építik.”

A missziós apostolkodás a prioritás

„A Katolikus Akció hagyományosan négy alappillérre épül: az imára, a képzésre, az áldozatra és az apostolkodásra. A mai történelmi pillanatban a missziós apostolkodás a prioritás, annak tudatában, hogy ima, áldozat és képzés nélkül nincs eredmény.” A pápa ebből kiindulva arra hívta a szervezet tagjait, hogy minden körülményhez alkalmazkodó képzést biztosítsanak. „A Jézussal való boldog barátság fenntartásához imádkozzatok, szívvel fordulva a nép igényeihez, szenvedésükhöz és örömeikhez. Ezáltal elkerülitek, hogy folyamatosan csak magatokra figyeljetek. Hozzatok áldozatot, de ne azért, hogy tisztábbnak érezzétek magatokat, hanem, hogy jót tegyetek másoknak. Az evangelizáció nem a prozelitizmusra irányuló terv, mert az egyház a vonzás által növekszik” – mondta a pápa.

Meg kell jelenni mindenhol

„Ezért alapvetően fontos, hogy megújítsuk és napra késszé tegyük a Katolikus Akció elkötelezettségét az evangelizáció terén. Jusson el mindenkihez mindenhol minden körülmény között, a létezés minden perifériáján. Meg kell jelenni, „testet kell ölteni” konkrétan az egyházmegyékben, a plébániáktól kezdve. A plébánia nem ment ki a divatból – figyelmeztetett Ferenc pápa.  – Ne legyetek olyanok, mint azok a „nagyon univerzális” csoportok, amelyeknek nincs sehol egy központjuk, akik nem válaszolnak senkinek és akik azt keresik minden helyen, ami nekik a legjobban tetszik.”

Az evangelizálást annak gyakorlása által tanuljuk meg

„El kell kerülni a véget nem érő felkészülést a misszióra, a tökéletességre törekvést és az örökké tartó elemzéseket, amelyek mire elkészülnek már rég kimentek a divatból vagy már elavultak” – mutatott rá Ferenc pápa. „A valóság diktálja a tempót, az határozza meg a lépéseket. Az evangelizálást annak gyakorlása által tanuljuk meg, ahogy imádkozni is az ima által tanulunk meg, ha a szívünk nyitott rá. Tehát a Katolikus Akció legyen jelen a politikában, a vállalatoknál, a szakmákban, de ne azért, mert tökéletes és képzett keresztényeknek hisszük magunkat, hanem azért, hogy jobban tudjunk szolgálni, különösen is a börtönökben, a kórházakban, az utcán, a nyomornegyedekben, a gyárakban. Ez nélkülözhetetlen, különben »kiváltságosokká« váltok. Ne legyetek álszent farizeusok, ne bonyolítsátok túl a belépést, aktív irgalmasságra van szükség. Ne legyetek olyanok mint a vámhivatal, nem lehettek korlátozóbbak az egyháznál és pápistábbak a pápánál.

Legyetek bátrak

Tárjátok ki a kapukat azok számára is, akik tagjai akarnak lenni a Katolikus Akciónak, de látszólag nem felelnek meg az elvárásoknak: egyházi házassággal nem rendelkező szülők, nehéz múlttal vagy jelennel rendelkező, de küzdő emberek, eltévelyedett és sérült fiatalok. Kihívást jelent elkísérni őket az élet útján a kereszttel, amelyet vállukon hordoznak.” Végül a pápa azt kérte a szervezet tagjaitól, hogy ne klerikalizálják a világiakat. „Legyetek bátrak, mert nem vagytok hűségesebbek az egyházhoz, ha minden lépésnél arra vártok, hogy megmondják nektek, mit kell tennetek” – zárta a Katolikus Akció nemzetközi fórumának résztvevőihez szóló beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS