Az ünnep az élet rangja

0
830

„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. (…) S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.” (Márai Sándor)

Márai Sándor gondolatainak tükrében elmondhatjuk, hogy az ünnep elérkezése előtti pár méterben vagyunk. Várakozunk, készülünk és megéljük a nagyböjt hétköznapjait, készülve a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, a húsvétra. Úgy gondolom, nincs nehéz feladatunk, hiszen a legjobb esetben a nagyszülők, szülők és környezetünkben élő vallásos emberek példaként állhatnak előttünk, és tanácsaikkal segíthetnek nekünk a fent említett belső-külső tisztálkodásban. Feladatunk, hogy nyitottak legyünk erre, nyitottak akár a népi hagyományok megismerésére, a népszokások felelevenítésére, megélésére.

Gyimesközéplokon nagyböjt köré számos népszokás, hagyomány fonódott, amelyek többségét még napjainkban is fellelhetjük, találkozhatunk velük. A szent három naphoz kötött liturgikus szokások mellett a gyimesiek körében több hagyomány is élt, illetve él. Húshagyókedden összeült a család, és sok esetben a szomszédok társaságában kisebb lakomákat rendeztek, ahol a főételt a hús képezte. Itt még volt hús, volt lakmározás a lehetőséghez mérten, és gyakran előfordult a tánc is. Nagymamám „visszaemlékezése” alapján tudjuk, hogy nagyböjtben hús helyett aszalt gyümölcsöket ettek, amelyek általában a kenyérsütés után készültek a még meleg, avagy langyos kemencében. Bár napjainkban is sokan tartózkodnak a hústól a nagyböjt ideje alatt, az aszalt gyümölcsök fogyasztása már nem él olyan intenzíven, hiszen ma már több a lehetőség a böjtös étrend kialakítására. Hamvazószerda már olyan szigorú böjti nap, a szokásos hamvazkodás mellett ezen a napon a háziasszonyok lúgos vízzel mosták ki az edényeket, jelezve azt, hogy hat hétig nem érheti hús őket. Mindemellett fekete kendőt viseltek és péntek délutánonként keresztúti ájtatosságot végeztek. A fekete kendő viselése napjainkban ritkább, a keresztúti ájtatosság azonban központi helyet foglal el nagyböjtben. A gyimesiek a virágvasárnap megszentelt barkának, majd a megszentelt víznek, élelmiszereknek is nagy jelentőséget, bizonyos óvó-védő mágikus erőt tulajdonítottak. Úgy tartották, hogy ha a szentelt barkát lenyeli valaki, akkor nem fog fájni a torka. A megszentelt barkát a vihar közeledtével tűzbe tették, és ahol a füstje elszállt, az védve volt a csapásoktól. Szintén a különböző csapások, rovarok, ragya megelőzését szolgálták a gyümölcsfák alatt elégetett barkaágak is. Nagypénteken bár a mondás szerint a „fecske sem rakja a fészkét”, a háziasszonyok összeültek – ahogy napjainkban is – a piros hímes tojások megírása miatt. Úgy tartják, hogy a nagypénteken írt tojás nem fog megszagosodni, mert „Jézus vérével festődik meg”. Ezek a tojások húsvét másodnapján a lányokat meglocsoló fiúk zsebébe kerülnek, akik versekkel köszöntik őket. A tojás mellett kalácsot, süteményt is kapnak.

Az ünnep elérkezése igazi ünneplést jelent a gyimesiek körében is. A régiek áhítatosságát, amelyet Márai Sándor is emleget, napjainkban is megélhetjük, láthatjuk, tapasztalhatjuk. Ünnepünkre testben és lélekben egyaránt készülünk, halkan, csendben.

Tankó Emőke

Megjelent a Vasárnap április 9-ei számában.

MEGOSZTÁS