Katolikusok a nagyvilágban

EMEI előadás a gyulafehérvári teológián

0
1519

Virágvasárnap ünnepén a világban ünneplő közösséghez csatlakozva a gyulafehérvári szeminárium önképző köre, az EMEI Világegyház szakosztálya előadást tartott Katolikusok a nagyvilágban címmel.

A fél 12-kor kezdődő előadáson a kispapok egy virtuális utazáson vehettek részt, ahol lehetőségük nyílt dióhéjban felfedezni a világ katolikusainak problémáit. A szervezők hat termet rendeztek be a hat kontinens szimbólumaként. Ezekre a kontinensekre „repülők” által juthattak el a résztvevők, ugyanis a teológia emeleti folyosói reptérként voltak berendezve. A szakosztály tagjai az egyéni előadások mellett arra is hangsúlyt fektettek, hogy minden gördülékenyen működjön, akár egy igazi reptéren. A jobb megértést szolgálták a kivetített kisfilmek, az illusztrációk.

Az előadás arra próbált hangsúlyt fektetni a szórakozás mellett, hogy egyházunk tagjai hogyan élnek ma, a 21. század világában, illetve milyen kilátások vannak.

Az előadás végén Pasca Szilárd, az EMEI elnöke köszönte meg a szakosztály tagjainak eredményes és látványos munkáját.

Mike Ervin

MEGOSZTÁS