Április elsején tették közzé Ferenc pápa „Sanctuarium in Ecclesia” – Kegyhely az egyházban kezdetű, motu proprio formájában, „saját kezdeményezésre” kiadott apostoli levelét, amellyel a kegyhelyek lelkipásztori ellátásának illetékességét az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának a hatáskörébe helyezte át. Eddig ezt a feladatot a Papi Kongregáció látta el. A dokumentumot Ferenc pápa február 11-én, a lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapján, péteri szolgálatának negyedik évében keltezte.
A kegyhelyeken mélyrehatóan megtapasztaljuk Isten közelségét
A kegyhelyek nagy jelképes értékkel rendelkeznek, a zarándoklat pedig hiteles hitvallás – állapítja meg a pápa az öt pontból álló apostoli levél elején. A kegykép szemlélése arról a reményről tesz tanúságot, hogy a zarándok még erőteljesebben kívánja érezni Isten közelségét. A népi vallásosság Isten népe spontán missziós cselekvésének hiteles megnyilvánulása, amely számára a kegyhely kiváltságos terület, ahol kifejezésre juttathatja az imádság, az ájtatosság, az Isten irgalmasságára való hagyatkozás szép hagyományait.
Már az első évszázadok óta szokássá váltak a zarándoklatok, elsősorban azokra a helyekre, ahol Jézus Krisztus élt, ahol hirdette az Atya szeretetének misztériumát, és főleg ahol feltámadásának kézzelfogható jele, az üres sír található. A zarándokok a későbbiekben olyan helyek felé keltek útra, ahol a különféle hagyományok szerint az apostolok sírjait keresték fel. Az évszázadok során végül a zarándoklat azokra a helyekre is kiterjedt, ahol a népi vallásosság kézzel foghatóan megtapasztalta Isten Anyjának, a szenteknek és boldogoknak titokzatos jelenlétét.
Számos kegyhely részét alkotja egyes nemzetek önazonosságának, történelmének
A kegyhelyek a mai napig a világ minden részén a hívek egyszerű és alázatos hitének sajátságos jelei. A zarándokok ezeken a szent helyeken találják meg hívő létük alapvető dimenzióját. Mélyrehatóan megtapasztalják Isten közelségét, Szűz Mária gyöngédségét és a szentek társaságát: a valódi spiritualitás tapasztalata ez, amelyet nem lehet alábecsülni. Ez azt jelentené, hogy semmibe vesszük a Szentlélek működését és a kegyelmi életet. Számos kegyhely olyannyira egybefonódott személyek, családok, közösségek életével, hogy hatással voltak egész nemzedékek önazonosságának kialakulására, mély nyomot hagytak egyes nemzetek történelmében.
A zarándokok nagy száma, Isten népének alázatos és egyszerű imája, amelyet liturgikus szertartások váltanak fel, a sok kegyelmi történés, amelyet a hívek tanúsítanak, valamint ezeknek a helyeknek a természeti szépsége azt bizonyítják, hogy a kegyhelyek, számos formájukban, pótolhatatlan alkalmat jelentenek korunk evangelizációja szempontjából.
A kegyhelyi zarándoklat és a mindennapi élet között kölcsönhatás jön létre
Ezeket a helyeket, a hit modern kort sújtó válsága ellenére, továbbra is szent terekként érzékeljük, ahol a zarándok megpihenhet, csöndre lelhet, elmélkedhet napjaink gyakran frenetikus életéről. A kegyhelyek valódi menhelyek, ahol ismét önmagunkra találhatunk, és szükséges erőt meríthetünk a megtéréshez. Ez az ozmózis a kegyhelyi zarándoklat és a mindennapi élet között értékes segítséget jelent a lelkipásztori tevékenységben, megújítja az evangelizálási elkötelezettséget. A kegyhelyre elzarándokolni és részt venni spiritualitásában már önmagában véve evangelizáló cselekvés.
A kegyhely elmélyíti a hívek hitét, kitárja kapuit a szegények előtt
Természeténél fogva tehát a kegyhely szent hely, ahol Isten szavának hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, különös tekintettel a kiengesztelődés és az eucharisztia szentségére, valamint a karitatív tanúságtétel kifejezik az egyház evangelizálási elkötelezettségét, nyilvánvalóvá válik Isten irgalmasságának nagy erejű működése az emberek életében.
A kegyhely sajátos spiritualitásának hatására a zarándokok eljutnak az „evangelizáció pedagógiájára”, vagyis egyre nagyobb felelősséggel kötelezik el magukat a keresztény képzésben, a karitatív cselekedetekben. A kegyhely továbbá nem kis mértékben járul hozzá a keresztény közösség katekétikai tevékenységéhez, mivel következetesen átadja az alapításához fűződő üzenetet, gazdagítja a hívek életét, érleli és tudatosítja hitüket. A kegyhelyek továbbá szélesre tárják kapuikat a betegek, a fogyatékkal élők és főleg a szegények, a társadalom peremén élők, a menekültek és migránsok előtt.
A „via pulchritudinis”, a szépség útja az egyház evangelizáló tevékenységének sajátos módja
Ezeknek a megfontolásoknak a fényében világosan látszik: a kegyhelyek meghívást kaptak arra, hogy szerepet vállaljanak a mai társadalom új evangelizációjában. A kegyhelyeken folytatott lelkipásztori ellátás fokozása érdekében a pápa úgy döntött, hogy a Pastor Bonus apostoli konstitúció által meghatározott illetékességeket, amelyek a 97,1° cikkely értelmében idáig a Papi Kongregációhoz tartoztak, illetve a 151. cikkelyben foglaltakat, átruházza az Új Evangelizáció Pápai Tanácsára, anélkül azonban, hogy jogsérelem érné a törvényes egyházi hatóságokat feladataikat illetően vagy azokat, amelyek speciális törvények értelmében egyéb szerveket érintenek bizonyos kegyhelyek esetében.
A pápa a következő hét pontban foglalta össze a tanács feladatait:
a) Nemzetközi kegyhelyek létrehozása és statútumuk jóváhagyása az Egyházi Törvénykönyv 1232–1233 kánonjának megfelelően;
b) olyan rendelkezések tanulmányozása és megvalósítása, amelyek elősegítik a kegyhelyek evangelizáló szerepét és azokban a népi vallásosság ápolását;
c) a kegyhelyek mint „az új evangelizáció központi mozgatórugói” organikus pasztorációjának előmozdítása;
d) országos és nemzetközi találkozók előmozdítása, amelyek célja a népi vallásosság és a búcsújáró helyekre történő zarándoklatok lelkipásztori gondozásának megújítása;
e) kegyhelyek és ájtatossági helyek munkatársai specifikus képzésének előmozdítása;
f) „őrködés” afelett, hogy a zarándokokat következetes spirituális ellátásban részesítsék;
g) valamint a kegyhelyek kulturális és művészeti gazdagságának érvényre juttatása a „via pulchritudinis” értelmében, amely az egyház evangelizációs tevékenységének sajátos módja.
Forrás: Vatikáni Rádió
