Evangélium
Abban az időben:
Lázár beteg volt Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Ez a Mária kente meg az Urat mirhával, és törölte meg lábait a hajával. A beteg Lázár, az ő testvérük volt.
A két leánytestvér megüzente Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.”
Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, azután így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába?”
A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és te megint odamégy?” Jézus ezt felelte: „Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik el, mert látja a világ világosságát. De aki éjszaka jár, elbotlik, mert hiányzik belőle a világosság.” Ezt mondta, azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt. De én megyek és fölkeltem.” A tanítványok így szóltak: „Uram, ha elaludt, akkor meggyógyul.”
Jézus Lázár haláláról beszélt, ők azonban azt hitték, hogy az álomba merülésre gondol. Erre Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt. És hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek. Most azonban induljunk hozzá!”
Tamás, akinek Iker volt a mellékneve, így szólt tanítványtársaihoz: „Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Betánia Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumra (fél óra járásnyira). Így sok zsidó jött Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
E szavak után elment és hívta a testvérét, Máriát. Halkan odaszólt neki: „Megjött a Mester, és hív téged!” Ennek hallatára ő rögtön fölkelt, és Jézushoz sietett. Jézus ugyanis még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott.
A zsidók pedig, akik Máriával együtt a házban voltak és vigasztalták őt, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkel és kimegy, utána siettek.
Azt gondolták, hogy a sírhoz megy, hogy ott kisírja magát.
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, e szavakkal borult lábaihoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”
Mikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!”
E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!”
A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. (Jn 11,1–45)
Életünk egyik leginkább túltárgyalt témája az életminőség. A világ minden sarkából megállás nélkül hangzanak el jobbnál jobb ötletek és elképzelések az életminőség javításáról. A politikai választások célkitűzései is az ember életminőségének javítása köré fonódnak; a reklámipar számtalan ágazata az életminőség javítását ígéri… saját termékeik révén természetesen. Ez az életkörülmény jelentheti egy otthon külső és belső felújítását, újabb autó beszerzését, új lakást vásárlását. Az életminőség jelentése azonban valahol mélyebben rejlik, hiszen az életünk több mint egy lakás, egy autó, egy munkahely.
Egyesek számára a földi élet egy siralomvölgy, ahol természeti katasztrófáktól kezdve emberek által okozott károkon át mindenféle sanyargatásban van részünk. Aki egy valóban minőségi élet után vágyakozik, annak álma csak a túlvilágon teljesedhet be. Ha ez valóban így lenne, akkor Jézusnak a mai evangéliumban olvasott cselekedete – Lázár feltámasztása – eléggé cinikusnak tűnne: Lázárt az örök boldogság hazájából húzná vissza ebbe a siralomvölgybe? Pont ő?
Az életnek itt, a Földön kell értékesnek lennie. Jézus földi élete során azt hirdette, mennyire fontos számára ez a földi élet: erre az életre vonatkozólag adott útmutatásokat, betegeket gyógyított, kitaszítottakat hozott vissza a társadalmi életbe, elmagányosodott embereknek újabb lehetőséget adott. Máriát nem az örök élettel vigasztalta, Lázárnak nem az örök életet biztosította, hanem itt, a földi élet körülményei között adott új életlehetőséget… a minőségi élet lehetőségét.
A minőségi élethez bátorságra van szükség, bátorságra leoldani a kötelékeket a kezünkről és lábunkról. Az új élethez nekünk is erre a leoldozásra, feloldozásra van szükségünk; jóllehet magunkban hordozzuk az új élet csíráit, mégis a minőségi élethez szükséges, hogy a kezemet és lábamat fogva tartó kötelékektől megszabaduljak. Sokszor azonban tétovázunk, mert szembe kell nézzünk saját magunkkal és másokkal is. A hazugság és az elfedés leple azonban veszélyes, mert nem enged a mélybe látni. Egy mondás azt tartja, hogy a bilincseket csak az nem érzi, aki nem mozog. Az élet pedig mozgás, a halál mozdulatlanság.
Mindazok számára, akik az élet legkülönbözőbb területén tapasztalják ezt a bénultságérzést – családi problémák, betegség, anyagi gondok, függőségek –, a mai evangélium húsvéthajnali harangszóként csendül fel.
A mai evangéliumban Jézus visszahívja Lázárt a fizikai halálból a földi életbe. Minket is visszahív lelki halálunkból, leoldja kezünkről, lábunkról a kötelékeket, és újból szabaddá és élővé tesz. A húsvét üres sír felé vezető utunkon vessük le visszahúzó kötelékeinket, rázzuk le magunkról a körénk csavarodott indákat, hogy szabad emberként éljünk. Jézussal minden nap feltámadhatunk. Ámen.
Kovács F. Zsolt
(A szerző A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója, írása a Vasárnap 2017. április 2-ai számában jelent meg.)
