Závada Pál: Egy piaci nap

0
261

A borítón, ami Szilágyi Lenke fotójának felhasználásával készült, egy tenyérben lapuló kő látható, a kéz azonban nem békésen leeresztve, hanem szinte lendületben, emelkedik, a kő inkább fegyver. A kép mögött, nyomán máris indulat kavarog. A történetet még nem ismerő sejti, hogy a borító szürkéjébe vesző kéz fenyeget, a kő lendülni fog és sebet ejt. De nem sejti, milyet, mekkorát, és hogy micsoda keserűség, tehetetlenség marad a repülő kő nyomán.

Závada Pál

Závada Pál 1954-ben született kortárs író, ismert, értékelt, díjazott. Első, feltűnést keltett munkája az 1986-os Kulákprés című szociográfia, első ismertté vált regénye az 1996-os Mielőtt elsötétül. 1997-ben publikált Jadviga párnája című regénye lett az első nagy siker, belőle 2000-ben film készült. Kritikusai lebilincselő lélekrajzaira és nagy nyelvi erejére figyeltek fel. 2002-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Milota című családregénye, amely az előzővel és az ezt követővel, a Fényképész utókora cíművel trilógiát alkot.

Závada szereti a titkot, a meglepetést, a rácsodálkozást, a 20. század traumái közepette azok hatását vizsgálja az egyes emberekre, hősei sorsára. A történelem ismétlődő, szégyenletes gondolatai és ezek nyomán létrejövő tragikus események foglalkoztatják szociográfiában, novellában, regényben. A 20. századi magyar sors, amely ugyanakkor a magyarokat összekapcsolta a környezetükben élő más nemzetekkel, szlovákokkal, zsidókkal, cigányokkal. Legújabb regénye Egy piaci nap címen hasonló keréknyomon halad. Szűcs Teri a kötetről írt kritikában így összegzi a regényhez alapul szolgáló történeti valóságra vonatkozó általános tudásunkat: „A regény számtalan alapvetően fontos belátáshoz eljuttathat. Az egyik ilyen az, hogy megdöbbentően keveset tudunk a közvetlenül a második háborút követő átmeneti és zavaros időszakról – többnyire a később évtizedekre vonatkozó tudásunkat vetítjük vissza rá; s ennek jó példáját nyújtják a holokausztról való (nem)tudásra vonatkozó képzeteink. Közvetlenül a háború után számos túlélői memoár, visszaemlékezés, sőt, szépirodalmi mű született, mégis a köztudat úgy tekint a holokauszt irodalmára, mint ami csak évtizedekkel később jelentkezett. Az Egy piaci nap vitatja, a maga implicit módján, a nem tudás képzetét. A túlélőkről ugyanis tudták, hogy túlélők, hogy nem volt várható a visszatérésük (nem is várták őket, javaikat széthordták). A regény arra mutat rá, hogy ebben a kaotikus időszakban zavartalanul él tovább a zsidógyűlölet és annak tulajdonképpen összes hagyománya: a gazdasági érvekkel operáló antiszemitizmus, a teológiai antiszemitizmus, a vérvádhagyomány, és még sorolhatnánk. Emellett tovább él a holokausztból származó tudás, hisz a közösségekből való deportálás azt bizonyította, hogy a zsidók védtelenek, nem állampolgárok, irtani valók. Ezzel kapcsolatban azt is látnunk kell, hogy a holokauszt a kirekesztés és az agresszió évszázadokat átfogó folyamatába illeszkedett bele, és ami 1882-ben már zajlott, és Tiszaeszláron alakot öltött, az folytatódott 1946-ban is. Az Egy piaci nap részletesen kidolgozza, bemutatja a vérvádak tömegszervező és -mozgósító hatását, amely megjelent és működött minden háború utáni pogrom esetében. A másik megrázó és alapvető belátás, amire eljuttat a regény, az, hogy a politika a társadalmi agresszió haszonélvezője. Miközben sem Kunmadarason, sem Kunvadason nem lehet megállapítani, hogy kik voltak, s mi célból tevékenykedtek a felbujtók, s hogy voltak-e egyáltalán, vagy pedig a gyilkoló dühnek tényleg csak egy lökésre volt szüksége, hogy kitörjön, és hogy a tömeg élő testeket szaggasson szét puszta kézzel – eközben azt viszont láthatjuk, hogy az összes politikai oldal megpróbált még azon frissiben a maga számára tőkét kovácsolni az eseményekből. A szélsőjobb antiszemita indulat szításával védte perbe fogott tagjait; a kisgazdák már a pogrom estéjén a zsidótlanításban látták az egyetlen lehetőséget a községbeli indulatok lelohasztására; a kommunisták pedig egyfelől a kisgazdák leszalámizásában, másfelől a nemzeti-antikapitalista, árdrágítókat-spekulánsokat-forintrontókat üldöző narratíva fenntartásában, a gazdasági érvekkel operáló antiszemitizmus szításában voltak érdekeltek”  (Szűcs Teri: Emlékezeti élveboncolás, http://www.revizoronline.com/hu/cikk/6167/zavada-pal-egy-piaci-nap/)

Závada Pál szociológusi érdeklődéssel dolgoz fel egy történelmi tényt, egy holokauszt és deportálás utáni spontán falusi pogromot. A történelmi esemény, amely az Egy piaci nap magvát képezi, egy 1946. május 20–21-én Kunmadarason történt pogrom. Regényíróként Závada ezt olvasmányos, fordulatos, személyességet implikáló történetté alakítja, amely a maga szomorú, lehangoló, kegyetlen voltában is érdekfeszítő, emberi. A regényben a cselekmény Kunvadason történik. Főszereplője Hadnagy Sándor kisgazda meggyőződésű tanító, akit háborús szerepvállalása (leventéket képezett ki) miatt bíróság elé állítanak. A történetet felesége, Hadnagyné Csóka Mária meséli, igyekezve pártatlan szemlélő maradni, nyilván érintettsége ezt nem engedi, de férje véleményével nem mindenben ért egyet, megvan a maga nézőpontja, objektivitása. Feljegyzéseket készít az eseményekről, az olvasó ebből értesül az előzményekről, fejleményekről, s kap életszerű leírást magáról a pogromról. Závada sodró erejűvé írja az elmesélteket, érezzük a történet elején, hogy gyűlnek a sötét felhők, a fenyegetés tapintható, miközben az olvasó maga is sodródik az eseményekkel, ahogyan Mária és a résztvevők nagy része, öntudatlanul, a feszültség sűrűsödését érzékelve, de hitetlenkedve, a kegyetlen kimenetelt elképzelhetetlennek tartva. Hiszen valóban hihetetlen egy józan polgár számára, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet, hogy külső, karhatalmi kényszer nélkül pusztán indulatból pogrom pattanhat ki egy alapjában átlagos, csendes vidéki településen. A tömegindulatokat a különféle pártok, szószólók ugyan szítják, de hogy akkora gyűlölet lehet még raktáron, s hogy a felgyülemlett indulat gyilkolásba csaphat át, az átlagember el nem tudná képzelni. Mária sem úgy közelít a vonuló, kiabáló csoportokhoz, mint amelyektől ilyen típusú agressziót vár. Nem vérszomjas, véres látványosságra vágyó kíváncsi alak ő, pusztán szemlélő – anélkül, hogy a kitörő és embereket elpusztító, megnyomorító indulathullám felett elmarasztaló ítéletet mondana. Ezzel a szerző azt  mutatja be, ami a jóérzésű, sodródó emberek csapdája: egy ilyen eseményben nem lehet kívülállónak maradni, aki „csak” nézi, aki csak krónikása az eseményeknek, azzal, hogy nem tesz ellene semmit, és nem is mond kemény ítéletet, lényegében cinkos. Az együttérzés ilyenkor kevés, bűnrészes, aki sodródik és hallgat.

Bodó Márta

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here