Közösségek megismerése

Gyergyóba látogattak a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet elöljárói, kispapjai

0
299
A gyergyószentmiklósi Szent István-templom (Archív fotó)

Nagyböjt első vasárnapjának hétvégéjén a gyulafehérvári papnevelő intézet elöljárói, valamint kispapjai közül három diakónus és két akolitus Gyergyószentmiklósra látogatott. Szombaton a kispapok beletekinthettek a városban éppen folyó jegyesoktatásba, vasárnap pedig ellátogattak a helybéli három plébániatemplomba (Szent Miklós-, Szent István- és az örmény templom), ahol a hívekkel együtt ünnepelték a szentmisét. A fehérváriak megfordultak Csomafalván és Tekerőpatakon is, ahol a helyi plébánosok bemutatták a templomot és a plébániai életét, valamint felkeresték a hosszú ideje  óta betegségben szenvedő Bartalis László lelkipásztort. A hivatalos út célja a plébániai közösségek, plébánosok megismerése. A papnevelő intézet elöljárói a szentmise végén röviden ismertették a szeminárium életét, és megköszönték mindazokat a javakat, adományokat, anyagi és lelki segítséget, amellyel a hívek az évek hosszú során segítették intézetüket.

(SIS)

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here