2017. február 4., szombat

0
837

Evangélium
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
(Mk 6,30–34)

Gondolat

Jézus tekintettel van az ember határaira, pihenni hívja az apostolait. Tudja, hogy aki dolgozik, szolgál, beleadja magát abba, amit felvállalt, előbb-utóbb el is fárad, pihennie kell. Az ember nem robot, szüksége van arra, hogy egyfajta egyensúly legyen az életében az aktivitás és a pihenés között, különben hosszú távon kockáztatja egészségét, életminőségének gyengülésével kell számolnia.

Ez az, amit a mai munkaadók nem feltétlenül értenek meg, így szükség van a törvényes keretekre is, hogy sem a munkaadó, sem a munkavállaló ne essen túlzásba. Ugyanis nem arra lettünk teremtve, hogy – akár a szent szolgálatokban is – túlhajszoljuk magunkat, ugyanakkor mindenkinek meg kell tennie a kötelességét. Konkrét és folyamatos feladat: figyelni a munka és pihenés egyensúlyára.

A régi, szentírási gondolat ma is aktuális: a hétnek hat napja az aktivitásra való, a hetediket imádsággal és pihenéssel szenteljük meg. Nem egyikkel vagy másikkal, hanem mindkettővel!

MEGOSZTÁS