A sötétben világító fény

0
868
Fotó: pixabay.com

Keresztelő Szent János fogságba vetése után Jézus elhagyta Názáretet és megkezdte nyilvános tanítói működését. Máté evangéliuma szerint működésének első színtere Galilea, pontosabban Zabulon és Neftali ősi törzseinek vidéke. Ez a terület az Izrael északi részén található határvidék.

Mint minden országban, a határvidéken élő emberek többször ki vannak téve politikai fordulatok következményeinek. Így volt ez Galilea esetében is. Amikor az asszírok Kr. e. 732-ben elfoglalták Izrael északi részét, ez a terület esett először idegen elnyomás alá. Az asszírok, mint a legtöbb elnyomó hatalom, nem voltak kegyesek a leigázott zsidó néphez. A nép, ahogy erre már Izajás próféta könyve utal (vö. Iz 8,23–9,3), valóban nagy lelki sötétségbe került, sőt a szó igazi értelmében a halál árnyékában lakott. A mai vasárnap első olvasmánya szerint a próféta éppen ezt a Zabulon és Neftali földjén lakó szenvedő népet vigasztalja. Isten nem hagyta el őket, hanem fényt fog vinni életükbe.

Nem véletlen, hogy a Messiás éppen ezen a sokat szenvedett vidéken kezdte el hirdetni Isten országának örömhírét. „Elközelgett a mennyek országa” – szólt a tanítás központi üzenete. Vagyis Isten fia, Jézus által különös módon közel jött az emberekhez, hogy újra reményt és célt adjon életüknek.

A Szentírás tükrében Zabulon és Neftali vidéke nem csak földrajzi hely, hanem lehet egy-egy élethelyzet vagy lelkiállapot kifejezője, amikor egy személy vagy egy közösség a lelki sötétség állapotába kerül. A kétség, a bűntudat, a magány vagy más testi-lelki szenvedés helyzete ez az állapot. Mindannyian átéltünk ilyen helyzeteket. Mit tegyünk ilyenkor? – kérdezhetjük.

A lelki sötétségben lévő népnek maga Jézus jelenléte vitte meg az igazi fényt. Az evangélium üzenete szerint engedjük be mi is a mi „földünkre”, vagyis az életünkbe Jézust. Persze az ő jelenléte nem jelenti azt, hogy mentesek lennénk minden lelki-testi szenvedéstől. De Isten közelében könnyebben rátalálhatunk arra a fényre, amely minden helyzetben értelmet és erőt ad és megmutatja a továbblépés lehetőségét. Isten képes segíteni. Az evangélium szerint azonban nekünk kell megtérni hozzá, minél jobban feléje fordulni és teret adni neki életünkben.

A mai evangélium azonban nem érné el célját, ha csupán leragadnánk saját sötétségeinknél, és csak önmagunk nehézségei kötnék le teljesen figyelmünket. Sötétségeinkkel semmiképpen sem vagyunk egyedül. Ferenc pápánk nagyon gyakran biztat bennünket, hogy bátorkodjunk a társadalom határvidékén, perifériáján élő emberek felé lépni. Ők lelki értelemben különös módon Zabulon és Neftali földjén laknak. Azt tudjuk, hogy a világ szenvedését mi nem oldhatjuk meg. Ezért most ne világot megváltoztatni akaró nagy dolgokra gondoljunk. Csak legalább szűk környezetünkben nézzünk körül. Ha tehetjük, ne hagyjuk a mellettünk élőket sötétségeikben teljesen egyedül botorkálni. Legtöbbször el kell ismernünk, hogy nem oldhatjuk meg problémáikat. De legalább ne hagyjuk őket magukra. Abban pedig segíthetünk, hogy közelebb kerüljenek ahhoz, aki nekik is valóban utat mutathat, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12).

Szilvágyi Zsolt

(A szerző Temesvár-Józsefvárosban plébános, írása a Vasárnap 2017. január 22-ei számában jelent meg.)