2016. december 16., péntek

0
526

Evangélium

Abban az időben Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Ti Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. De nekem nincs szükségem emberi tanúskodásra. Csak azért mondom ezt, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt ő, ti azonban csak ideig-óráig akartatok fénysugarában gyönyörködni. Olyan tanúságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek teljesítését rám bízta az Atya. Maguk a tettek, amelyeket végbeviszek, tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött engem.” (Jn 5,33–36)

Gondolat

A jóban való kitartás nem feltétlenül erőssége az embernek. Csak ideig-óráig a fényben gyönyörködni, benne megmaradni, már ez is nehézség lehet. Az ősbűn óta sérült emberség a rosszra gyakran inkább hajlik, szabad utat enged a bűnnek, elidőzik benne. Ez utóbbinak a súlyosabb formájára külön szavunk is van: megátalkodottság.

De nem az a feladatunk, hogy erről hosszasan elmélkedjünk, hisz gyarlóságunk amúgy is lépten-nyomon megmutatkozik. Ennél jóval inkább szükséges az, hogy minél gyakrabban tudatosítsuk: Jézus Krisztusban, az Atya küldöttjében felkínált üdvösség elutasíthatatlan meghívó az ő országába, amely már itt, a földi életben is köztünk lehet. Tanúskodnak erről az ő tettei és azok élete is, akik valóban, emberi határaikkal, törékenységükkel is próbálják követni őt.

Mit teszek én ma azért, hogy épüljön az ő országa köztünk?

MEGOSZTÁS