2016. december 15., csütörtök

0
441

Evangélium

Amikor János követei eltávoztak, Jézus beszélni kezdett a néphez Keresztelő Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádat lássatok? Vagy azért mentetek ki, hogy puha ruhába öltözött embert lássatok? Aki drága ruhában jár és kényelmesen él, királyi palotában lakik. Miért mentetek hát ki? Hogy prófétát lássatok? Igenis, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Róla mondja ugyanis az írás: »Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse előtted az utat.«
Mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő.” Az egész nép, amely hallgatta őt, még a vámosok is, felismerték Isten akaratát, és megkeresztelkedtek János keresztségével. Csak a farizeusok és a törvénytudók nem keresztelkedtek meg nála, és ezzel meghiúsították magukban Isten szándékát. (Lk 7,24–30)

Gondolat

Csak a farizeusok és törvénytudók nem álltak be a bűnbánók sorába, nem keresztelkedtek meg Jánosnál. Bizonyára úgy gondolták, hogy nekik erre nincs szükségük: menjenek csak a gyengék, a bűnösök, azok, akiknek van valami a füle mögött… Mindig ők, mások, sose én!

Ez a biztonságos távolságról, s csupán a látszat alapján másokról, helyzetekről kimondott ítélet – na ez egy lényeges vonása a mai farizeizmusnak is. Nem kell közelíteni, nem kell komplikálni a dolgokat: egy-kettőre kész a megállapítás, s azzal mossuk kezeinket. Hát így lehet meghiúsítani magunkban Isten szándékát: ítélkező, másokat mindig biztonságos távolságról és fentről néző szívvel.

Mert közelről a dolgok egészen másképp látszanak, s az ember leginkább csak közelről ember. Ha már nem akarom játszani a tökéletest, és sebezhetővé válok mások előtt – ez feltétele az igazi közeledésnek és megértésnek –, akkor kevésbé sebzek meg másokat a hit, a törvény, a szokásjog vagy éppen hangulati ingadozásaim alapján.

MEGOSZTÁS