2016. december 6., kedd

0
715

Evangélium 

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” (Mt 18,12–14)

Gondolat

Valóban örömhír a mennyei Atyáról azt hallani, amit Jézus mond: nem akarja, hogy csak egy is elvesszen a kicsinyek közül. Jó tudni, hogy ilyen a mi Atyánk! S legalább annyira nyugtalanító is, ha átérezzük keresztény felelősségünket, mert ennek alapján nekünk sem szabadna eljutnunk arra a pontra, hogy lemondjunk bárkiről is, aki – hozzánk hasonlóan – Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember.

Ez elsősorban a pásztorok nehéz felelőssége az egyházban, de ne vetítsük ki csak rájuk: mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Ezért érthető, hogy ha gyakran a megfáradt struktúrákkal, a betűkkel és paragrafusokkal túl sokat bíbelődő egyháziak nem veszik szívesen, amikor Ferenc pápa megállapítja: ma úgy áll a dolog, hogy elszéledt a nyáj, s inkább a megmaradt egy báránnyal foglalkoznak a pásztorok…

Az evangélium életre váltása azonban nem a felelősök megtalálásával kezdődik, hanem a saját felelősségünkre való rátalálással: akár pap vagy világi krisztushívő valaki, mindannyiunknak fájjon a mai helyzet, a szétszéledés, s tegyünk valamit ellene, még ma!

Ki az, akit elhanyagoltam vagy talán túl könnyen elengedtem, esetleg egyenesen kiűztem az életemből, s miért? Kin múlik az, hogy megnyissam a szívem újra előtte? Mire hív most engem az advent csendjében az Atya, aki nem csak az én vesztemet, hanem a mások lemorzsolódását sem akarja?

 

MEGOSZTÁS