Kónya Franciska: Tarnóczy István és a kora újkori meditációs irodalom

0
805

A 17. századi jezsuita alakjával foglalkozó könyv a szerző doktori dolgozatának átdolgozott változata, aki a címben megfogalmazott két témakört járja körül: a jezsuita szerzőről szóló monográfia (életút, irodalmi munkásság, tévesen neki tulajdonított művek) az elmélkedés szövegtípusának, a meditáció jellegzetességeinek bemutatására törekszik a magyar nyelven megjelent elmélkedésgyűjteményei alapján.

Kónya Franciska először a meditáció és a meditációirodalom fogalmát járja körül, legfőképpen arra világítva rá, hogy miért is tekinthető használati irodalomnak, milyen műfaji jellegzetességei, témái vannak a jezsuita kegyességi műveknek.

A műfaj és szövegtípus kapcsán kiemeli, hogy az elmélkedés nem más, mint beszélgetés az én és a ráció között, amelynek központi témája az önismeret (bűnbánat) és az Isten megismerése, funkciója pedig a vallásgyakorlás – az egyén hitének felkeltése, elmélyítése, a keresztényi magatartás (viselkedésmód) kialakítása, az imitatio Christi elvének népszerűsítése és gyakorlatba ültetése, az aktív és kontemplatív életideál egyensúlyba hozása, az objektív dogmatikus hittételek személyes tapasztalás általi elsajátítása történik. A könyvszerző kihangsúlyozza, hogy az elmélkedés rokon műfaj az imádsággal, de nagymértékben különbözik tőle, ugyanis az elmélkedésben a mondanivaló az ember és Isten kapcsolatára irányul, és a meditációban az ember megpróbál cselekvés által közelebb kerülni Istenhez.

A katolikus elmélkedések közkedvelt témái a jezsuita szerző korában a következők voltak: Krisztus élete és szenvedéstörténete, Mária erényei, a szentek élete és cselekedete, a négy utolsó dolog (halál, ítélet, pokol, mennyország), a bűnök és a bűnbánat.

A könyvben az olvasó érdekes információkat találhat az első magyar rózsafüzéres imádság- és elmélkedésgyűjteményről. Tarnóczy István Titkos értelmű Rósa (Nagyszombat 1676) című műve Szűz Máriának állít elmélkedésekből, imádságokból négy koronát (Szűz Mária eöröméröl, keserűségérül, dücsösségérül és mixta/elegyes), valamint nyolc Mária-dicséretet is közöl. Tarnóczy Mária-dicséreteket válogatott össze a Szentírásból és egyházi iratokból. Részletes tanítást ad a rózsafüzér felépítéséről, végzési módjáról, gyümölcseiről, valamint a jó cselekedetek gyakorlására buzdító részekkel egészíti ki a tizedeket, amelyek egyrészt a felebaráti iránti szeretetre, másrészt az Istenhez való helyes magatartásra nevelnek.

Tarnóczy Holtig való barátság (Nagyszombat 1695) című elmélkedésgyűjteménye lelki támasz kíván lenni, valamint segítség a szenvedés elviselésében, a halálra való felkészülésben. Címzettjei a betegek, a haldoklók és azok lelki gondozói. Az ars moriendi arra figyelmeztet, hogy az embernek már egészséges állapotában el kell kezdenie a jó halálra való felkészülést. Üzenete az, hogy aki minden napját keresztényi módon éli meg, rendszeres lelkiismeret-vizsgálatot és bűnbánatot tart, annak nem kell félnie a váratlan haláltól. Az ars moriendi egyszerre kívánja segíteni az egyes embert a halálra való készületben, és szolgál útmutatóként azoknak, akik a haldokló mellett vannak. Az elmélkedések (Krisztus kínszenvedésének állomásairól, öt szent sebéről) intelmei a beteg vigasztalására és az ő lelki üdvösségéért való imára szólítanak fel.

Két Tarnóczy-könyv központi témája a saját akaratunknak az Isten akaratával való egyeztetése. A Jó akaratot (Bécs 1685) a haza fiainak üdvösséges vigasztalására írja (török fenyegetettség, kuruc-labanc harcok). A mű kulcsgondolata: a szeretet egyetértést jelent, tehát akarati egységet is. Az isteni szeretet a mi akaratunkat a sajátjához formálja. A Választott nyíl (Bécs 1685) az isteni akaratnak megfeleltetett jóra való törekvésről, annak okairól, formáiról, hasznáról szóló elmélkedésgyűjtemény. Célja ismertté tenni és megtanítani olvasója számára az ún. „istenes igyekezetet”, amelyen a teljesen Isten tiszteletére irányuló emberi akaratot és az ebből fakadó cselekedeteket érti.

Kónya Franciska monográfiájának egyik legérdekesebb része Giovanni Bona (1609–1674) Manuductio ad coelum – 1674-ben latin nyelven jelent meg – két magyar fordításának (egy katolikus és egy református) összehasonlító elemzése: Tarnóczy Menybe vezető Kalauzának (Nagyszombat 1675) és Huszti István (1671–1710) Az égre kézen fogva vezető Kalauzának (Debrecen 1705) egybevetése. A két szerző művén keresztül Kónya Franciska szépen rámutat az interkonfesszionalitás jelenségére, valamint arra is, hogy Huszti szöveghűbb fordítást ad, mint Tarnóczy (gyakran él egyértelműsítő, magyarázó jellegű bővítésekkel), és több alkalommal találunk nála az eltérő felekezeti hovatartozásból származó jelentést megváltoztató átírásokat.

Kónya Franciska könyvének másik lenyűgöző része Tarnócy István latin elogiumsorozatának bemutatása (Idea coronata – Szent István királyról, Princeps angelicus – Szent Imre hercegről, Rex admirabilis – Szent László királyról), amely 1680–81-ben jelent meg. A három verses királyéletrajz célja a Mária-kultusz felkarolása és az Árpád-házi szentek tiszteletének népszerűsítése. A verses életrajzokban, „sírfeliratokban” Tarnóczy a szentek legendáit dolgozza fel újra, a legendákból veszi át a hagiografikus motívumokat, ezeket ötvözi egybe.

Kónya Franciska alkotásának harmadik figyelemfelkeltő része Tarnóczy latin nyelvű halotti beszédének vizsgálata. A szerző Tanóczy gyászbeszédén keresztül (Oratio in funere, Kassa, 1662) – melyet a felső-magyarországi főgenerális, Drugeth György tiszteletére írt filozófiai doktorként és a kassai egyetem tanáraként – mutat rá a 17. századi temetési beszéd retorikai szerkezetére, követelményeire: a korabeli kedvezőtlen politikai helyzet felemlegetése (török uralom időszaka), a halott személy magasztalása (az elhunyt eredete, őseinek tettei és erényei, a halott jeles cselekedetei), a halott megfeleltetése egy szentírási személlyel (bibliai mitizáció), a beszéd politikai vonzatainak kiemelése, a lamentáció (a gyászolók fájdalma, amely egyben az egész nemzet, haza és egyház panasza) és a búcsúztatás.

Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár 2015.

MEGOSZTÁS