Ministrálni tudni kell

0
729

Egyházmegyei szintű ministránsképzés zajlott a hétvégén Nagyszokondon.

Lelkesek, nyitottak és érdeklődőek voltak a november 11-e és 12-e között a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos központban rendezett képzésen részt vevő ministránsok. A szervező Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája az egyházmegye minden plébániájára küldött meghívót, az első ilyen programon pedig 43 ministránsnak volt alkalma ismeretei tisztázására és bővítésére. A létszám megfelelő volt annak tekintetében, hogy az előadók figyelmet tudjanak fordítani mindenkire – mondták el kérdésünkre a program vezetői. Barta Barnabás ifjúsági és ministránslelkész, valamint Csiszár Lóránt és Tyukodi Beáta SJC ifjúsági referensek arra is odafigyeltek, hogy a két nap történéseiben megfelelő egyensúlyt tartson a tanulás és a játék.

Ami pedig a tanulást illeti: a ministránsok Schönberger Jenő püspök 2009-ben kiadott rendeletét tekintették át együtt – ez a ministránsoknak a liturgikus térben, a szentmiséken való tevékenységeit szabályozza, és az egész egyházmegyére egységesíti. Az ismereteket kvízjáték során ellenőrizték és rögzítették, de társasjátékok is voltak, amelyek a fiatalok közösségélményét voltat hivatva erősíteni.

A legfontosabb programpont a hétvége során a ministránsoknak egyértelműen a szentmise volt, amelyen mindannyian fegyelmezetten vettek részt, megmutatva a gyakorlatban a rendezvény alatt fényesre csiszolt tudásukat. A rendszerezettségük, pontosságuk amúgy a hétvége minden mozzanatán érezhető volt – mondták a szervezők, akik folytatni szeretnék a képzést a meglévő és az új ministránsokkal. Szükség is van erre, hiszen még akad munka a ministrálás egységesítése tekintetében. Erre a gyerekek megvallásaiból is következtettek, akik őszinte érdeklődéssel viseltettek a ministránsi tevékenységek pontosítása, tökéletesítése iránt.