Urunk mennybemenetele napi búcsúk
Gyulafehérvári főegyházmegye
A Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Urunk mennybemenetelének tiszteletére: Kiskapus, Uzon, Tamásfalva, Mócs, Kézdialmás, Magyarfenes, Jedd, Nyárádremete, Farkaslaka: Kecsetkisfalu. Oroszhegy mellett, az úgynevezett Urusos kútnál, a lerombolt Urunk mennybemenetele kápolna helyén megemlékező szentmisét mutatnak be.
- Oroszhegy mellett, a nyúládi Szent László-oltárnál emlékmisét tartanak május 18-án. Aznap reggel 6 órakor lesz az első búcsús szentmise 240 év után. Főcelebráns Hajdó Vilmos címz. esperes, igét hirdet Csintalan László tb. kanonok, tp. főesperes.
- Mócson a templombúvsú az ünnep napján 11 órától kezdődik.
- Tamásfalván a búcsús szentmise május 18-án, csütörtökön 12 órakor kezdődik. Ünnepi szónok Kovács Péter, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom plébánosa.
- Kiskapuson a templombúcsú az ünnep napján 17 órakor kezdődik. Szónok: Pasca Szilárd.
- Jedden a templombúcsú május 18-án 18 órakor kezdődik.
- Uzonban a templombúcsút az ünnep napján 19 órától ünneplik.
- Magyarfenesen a búcsús szentmisét május 21-én, vasárnap 13 órától tartják. A búcsú főcelebránsa és szónoka: Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát.