Szent László-zarándoknap a nagyváradi egyházmegyében
Zarándoklatra kerül sor a nagyváradi eegyházmegye hívei, papjai és szerzetesei számára 2023. május 7-én, húsvét 5. vasárnapján a nagyváradi székesegyházba, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon ünneplik az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt.
A program 10 órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és ráhangolódással. A főpapi szentmise 11 órakor kezdődik, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeznek vendégek. A szentmise főcelebránsa és szónoka Ternyák Csaba egri érsek lesz. Az ünnepre meghívást kaptak a gyulafehérvári papnevelő intézet végzős papnövendékei és elöljárói is. A szentmisét követően a zarándokok imával és énekekkel kísérik Szent László ereklyéjét a hagyományos hermás körmeneten, ezzel is jelezve elköteleződésüket a lovagkirály erényeinek követésére.