Szent Jakab

Jakab apostol, a fiatalabb, Kleofás fia, Jézus rokona volt. Anyja ugyanis, Mária, a Boldogságos Szűz rokona volt. Kora gyermekkora óta nazireus volt, vagyis az Úrnak volt szentelve. Halászattal foglalkozott.

Jézus testvérével, Júdás Tádéval együtt hívta meg követői közé. Teljes odaadással csatlakozott Jézushoz. Ő volt az egyetlen apostol Péteren kívül, akinek feltámadása után külön megjelent az Üdvözítő.

A jeruzsálemi egyházközség feje lett, az első jeruzsálemi püspök. Apostoltársai sokra becsülték. Péter szabadulása után először őt értesítette megmeneküléséről, Szent Pál pedig Péter és János mellett az Egyház harmadik oszlopának nevezi (Gal 2,9). Pál megtérése után Péter után mindjárt Jakabbal ismerkedett meg, és harmadik nagy útja után is Jeruzsálemben Jakabnak számolt be.

Jelentős szerepe volt 51-ben a jeruzsálemi zsinaton, ahol a pogányok megtérése nyomán azt kellett eldönteni, hogy a zsidó vallás felvétele nélkül is megkeresztelhetők-e a pogányok. Jakab itt kimondta, hogy a pogányokat nem szabad a mózesi törvények megtartására kötelezni. Ő írta a Jakab-levelet, amiben a jó cselekedetek szükségességét hangsúlyozza.

A zsidóság vezetői a sok keresztény megtérést féltékenyen nézték, ezért a főtanács elé hurcolták 62-ben. A templom párkányára állítva követelték tanai visszavonását, ám ő Krisztusról kezdett beszélni. Ekkor ellenfelei letaszították a mélybe. Nem halt bele az óriási zuhanásba, erre megkövezték.

A templom közelében temették el és föléje kőoszlopot állítottak. Ereklyéit a 6. században előbb Konstantinápolyba, majd Fülöp apostol ereklyéivel együtt Rómában a tizenkét apostol templomában helyezték el 570-ben. Fejét Anconában tisztelik. Buzogánnyal vagy ványolófával szokták ábrázolni, mert egy hagyomány szerint egy cserzővarga, tímár azzal ütötte meg halálosan.