2024. október 9.

Szent István-napi búcsúk

Gyulafehérvári főegyházmegye:

Direktórium összesítése szerint a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Szent István tiszteletére: Piski, Sepsiszentkirály, Mikóújfalu, Árkos, Kovászna, Bethlen, Mezőszengyel, Mikháza, Szörcse, Csicsókeresztúr, Csöb, Csíkszentkirály, Ajnád, Székelykocsárd, Ákosfalva, Mezőbánd, Disznajó, Borszék, Hargitafürdő, Bükkhavas, Borzont, Gyergyóbékás, Kicsibükk, Székelyszentkirály, Kapnikbánya, Medgyes: Szent István-templom, Kolozsvár: Szent István-templom, Hidegség, Kézdiszentlélek: Perkő.

  • kovásznai Szent István tiszteletére épült templom búcsúját augusztus 19-én, vasárnap déli 12 órától tartják. A szentmisén Becze Lóránt szentkatolnai lelkész mondja a homíliát.
  • borzonti Szent István-napi búcsús szentmisét augusztus 19-én, vasárnap déli 12 órától ünneplik. Utána Borsos Hunor orgonaművész koncertet tart.
  • Augusztus 19-én, vasárnap fél 1 órakor tartják a csíkszentkirályi plébániatemplom búcsúját. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József püspök.
  • Hargitafürdőn augusztus 19-én, vasárnap fél 1 órakor tartják a pálos atyák a Szent István búcsút. A szentmise szónoka: Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegyhely igazgatója. Az ünnepen ugyanakkor jelen lesz Csóka János pálos tartományfőnök.
  • Székelyszentkirályon ugyancsak vasárnap fél 1 órakor kezdődik a Szent István napi búcsús szentmise.
  • Perkőn augusztus 20-án, hétfőn tartják a Szent István-napi búcsút. Az ünnepség délelőtt 10-kor a kézdiszentléleki templommal szemben lévő téren található Szent István szobornál kezdődik. Utána elindul a zarándokok körmenete. Útközben elvégzik a keresztúti ájtatosságot. Az ünnepi szentmise, melynek szónoka Bátor Botond pálos Hargitafürdőről, 12 órakor kezdődik. A liturgikus zenei szolgálatot a kézdiszentléleki egyházi énekkar biztosítja, Dávid István kántor vezénylése alatt.
  • Csíkajnádon augusztus 20-án, hétfőn 11 órakor várják a híveket Szent István-napi búcsús szentmisére. Az ünnep szónoka Csiby László csíkszentdomokosi plébános lesz.
  • A mezőbándi búcsút Szent István király tiszteletére augusztus 20-án, hétfőn délelőtt 11 órakor ünneplik.
  • Hidegségen a Szent István búcsút szintén hétfőn délelőtt 11 órakor tartják. A szentmise szónoka Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános.
  • A gyergyószentmiklósi Szent István ereklyéinek átvitele egyházközség augusztus 20-án, hétfőn a délután 5 órakor kezdődő szentmisén a plébániatemplom felszentelésének tizedik évfordulóját ünneplik. A szentmise főcelebránsa, Tamás József püspök megáldja a felújított templomot és a Sárpátki Zoltán által készített keresztúti domborműveket, utána részt vesz a hagyományossá vált új kenyér megáldásán is.
  • Kolozsváron, a Donát úti Szent István-templom búcsúünnepe hétfőn délután 5 órakor kezdődik. A szentmise főcelebránsa Jakubinyi György érsek, szónoka pedig László István segédlelkész. A liturgia után megáldják a Vetró András által készített Szent István szobrot.
  • medgyesi Szent István-templom búcsúját hétfőn délután 6 órakor ünneplik. A szentmisén Páll Antal segesvári plébános prédikál.

Szatmári egyházmegye:

A Szatmári egyházmegyében Csomaköz, Ilobahandal és Józsefháza templomainak titulusa Szent István király.

  • Józsefházán az ünnep előtt két nappal, 18-án, szombaton délelőtt 11 órától, Román János, az Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója szentbeszédével tartják a búcsút. Az idei ünnep Józsefházán különleges jelentőséggel bír, hiszen a szentmise keretében megáldják a most elkészült Szent István szobrot, amelyet a templom homlokzatán, a bejárat fölött helyeznek el.
  • Csomaközön a hagyományoknak megfelelően az ünnep napján, két időpontban mutatnak be búcsús szentmisét, reggel 8 és délelőtt 11 órától. Mindkét szentmise ünnepi szónoka Bauman István nagymajtényi plébános lesz.
  • Máramarosszigeten, az augusztus 15-20. között megszervezésre kerülő Szent István Napok magába foglal gyermek- és ifjúsági programokat, klasszikus zenei koncerteket, vásáros közösségi napot, egyháztörténeti jellegű levéltári kiállítást és ünnepi szentmiséket. Bővebben a programokról ITT.
  • Nagybányán, a Szentháromság egyházközségben is búcsús szentmisét mutatnak be Szent István tiszteletére. Az idei búcsúra augusztus 19-én este 7 órától, a templom előtti téren, a cinteremben kerül sor Takó István egyetemi lelkész, a kolozsvári Szent Péter és Szent Pál egyházközség plébánosa ünnepi szónoklatával.

Nagyváradi egyházmegye:

  • Augusztus 18-án, szombaton tartják a Szent István tiszteletére emelt királydaróci plébániatemplom búcsúját. A déli 12 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Pék Sándor nagyvárad-újvárosi esperes-plébános.
  • Augusztus 19-én, vasárnap tartják a kraszancégényi templom búcsúünnepét. A délután 4 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Sővér István esperes.

 

Dátum

2018. augusztus 18., szombat - 2018. augusztus 20., hétfő