2024. március 28.

Mindenszentek ünnepe és halottak napja

Nagyváradi egyházmegye:

  • 2019. november 1-én, pénteken, Mindenszentek ünnepén 15.00 órakor a Rulikowski temetőben a Steinberger kápolnánál, 16.00 órakor pedig az egykori Olaszi temetőben található Gerliczy-, illetve a Markovits kápolnánál imádkoznak elhunytjaikért Nagyvárad katolikusai, papok és hívek közösen. A biharpüspöki Régi Temetőben 17.00 órakor gyűlnek a kereszt köré a hívek és imádkoznak Varga Sándor plébános vezetésével.
  • 2019. november 2-án, szombaton 18.00 órakor Böcskei László megyés püspök a nagyváradi egyházmegye elhunyt híveiért mutat be szentmisét a székesegyházban.

Szatmári egyházmegye:

  • Szatmárnémetiben november 2-án, szombaton, délután 4 órától mutat be szentmisét Schönberger Jenő püspök a híd melletti temető kápolnájában, a szentbeszédet Hársfalvi Ottó általános helynök mondja.

Gyulafehérvári főegyházmegye:

  • A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban november 4-én, hétfőn reggel 7 órakor Jakubinyi György érsek a központi papság koncelebrálásával szentmisét mutat be az egyházmegye elhunyt főpásztorai, lelkipásztorai és hívei lelki üdvéért.

Dátum

2019. november 01., péntek - 2019. november 02., szombat