2024. április 19.

Lwanga Szent Károly és társai vértanúk

Károly 1865-ben született Ugandában. Húszéves korában keresztelkedett meg. Mwanga király szolgálatába került. A király őt és másik 12 apródját elevenen elégettette, mert hitükhöz ragaszkodva, nem engedelmeskedtek a király erkölcstelen kívánságainak. Károlyt 1886. június 3-án, a többi keresztényt, összesen 21-et, 1886. májusa és 1887. januárja közötti időben végezték ki. Ők az afrikai egyház első vértanúi. 1964-ben avatták őket szentté.
Vértanúk miséje, 310. vagy 313.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0603.html

Liturgia:
A vértanúk közös olvasmányaiból, 593. oldal.

OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből 2Makk 7,1–2.9–14
A pogány Antiokusz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.
Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink törvényeit” A második, amikor már végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.”
Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király és környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette.
Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 123,2–3.4–5.7b–87 b. tónus.
Válasz: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából. 7a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: A vadászháló szétszakadt, * és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.

ALLELUJA
Alleluja. 1. szám.
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 1D2. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből Mt 5,1–12a
Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyben.
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések: 31. szám.

Dátum

2024. június 03., hétfő

Idő

00:00 - 23:55