2024. március 29.

Kárpát-medencei Szent László-találkozó Nagyváradon

A Partiumi Háló Egyesület Kárpát-medencei Szent László-találkozót szervez 2017. november 3–5. között a Szent László-év keretén belül a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közreműködésével.

Céljuk, hogy László királyunk szentté avatásának 825., és királlyá avatásának 940. évfordulója alkalmából Nagyváradon, Szent László városában gyűjtsék össze a szent király híveit olyan településekről, plébániákról amelyek az ő nevét őrzik, illetve olyan közösségek jelentkezését is várják, amelyek valamilyen módon a szent király tiszteletét őrzik, kultuszához kapcsolódnak. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki mélyen tiszteli Szent Lászlót.

A találkozó ideje alatt a szállás és étkezés biztosítva van.

Mire lehet számítani?
Kiscsoportos beszélgetésekre bevezető előadások és impulzusok alapján, lesznek közös imák és szentmisék, illetve sor kerül Nagyvárad Szent László emlékét őrző történelmi látnivalóinak megtekintésére is a sok találkozás közepette.
A fiatalokat is szívesen várják, számukra is készültek programokkal.

Jelentkezni 2017. október 27-éig lehet a kérdőív kitöltésével lehet.

További információk:
Konrád Katalin: 0772 156 758
Konrád Csongor: 0770 297 210, konrad.csongor@gmail.com

Dátum

2017. november 03., péntek - 2017. november 05., vasárnap

Helyszín

Nagyvárad