Karácsonyi miserend főbb templomainkban

Gyulafehérvári Főegyházmegye:

  • Gyulafehérváron, a Szent Mihály székesegyházban december 24-én, szombaton éjfélkor kezdődik az ünnepélyes éjféli szentmise, melyet Jakubinyi György érsek celebrál. Vasárnap, Jézus Krisztus Születésének ünnepén a délelőtt 10 órakor kezdődő érseki szentmise után a Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceum dísztermében pásztorjáték lesz. Karácsony másodnapján délelőtt 9 és este 6 órakor mutatnak be szentmisét.
  • A csíksomlyói kegytemplomban 2016. december 24-én, szombaton reggel fél 7 órától lesz az utolsó hajnali szentmise, ugyancsak ezen a napon 10 órától délután 4 óráig gyóntatás lesz a sekrestyében. Éjjel fél tizenkettőkor kezdődik az Árvácska Együttes karácsonyi műsora, utána pedig az éjféli szentmise, amelyet Urbán Erik OFM mutat be. Közreműködik a Csíksomlyói Kegytemplom Kórusa. Vezényel: Bíró János. Kántor: Borcsa Gergely. 2016. december 25-én Urunk születésének főünnepén reggel 8, fél 11 és este 6 órakor lesznek a szentmisék. Ugyanezen a napon a fél 11 órakor kezdődő szentmise után lesz a kegytemplom kórusának immár hagyományos karácsonyi koncertje. December 26-án este 7 órától a Role együttes karácsonyi koncertjére kerül sor. Ünnepi műsorukban népi és egyházi énekek szólalnak meg.

  • A csíkszeredai Millenniumi-plébániatemplomban szombaton este fél 11 órakor kezdődik a pásztorjáték, után az éjféli szentmise főcelebránsa Tamás József püspök lesz. Karácsony első- és másodnapján a szentmisék rendje: 9,30; 11; 12,15; 17 és 19 óra. A negyed egykor kezdődő szentmisét Tamás József püspök mutatja be. A Szent József kápolnában reggel fél kilenckor kezdődik a püspöki szentmise. Itt délután 4 órakor is mutatnak be szentmisét. A Szent Ágoston-plébániatemplomban szombaton este 6 órától vigília szentmise, 7 órától pásztorjáték, 10 órától az énekkar karácsonyi köszöntője, fél tizenegytől pedig éjféli szentmise.
  • A kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomban december 24-én, szombaton, a karácsonyi éjféli szentmise 11 órakor kezdődik. Előtte negyed tizenegytől pásztorjátékot mutatnak be a gyerekek. Karácsony első napján a szentmisék sorrendje a megszokott rendben lesz: reggel ½ 9, délelőtt 10, ½ 12 és este 6 órától. A Szent István templomban este 8 órától végzik az ünnepi szentmisét. Előtte fél 8-tól pásztorjátékot mutatnak be a gyerekek. Karácsony első napján reggel ¾ 9 és délután ½ 5 órakor mutatják be az ünnepi szentmisét. A Piarista templomban délelőtt ½ 10, 11 és 12 órakor kezdődnek a szentmisék. Karácsony másodnapján, ünnepi miserend lesz.
  • Székelyudvarhelyen, karácsony vigíliáján, december 24-én este a szabadtéri szentmise a Márton Áron téren éjjel 11 órakor kezdődik. A Szent Miklós-plébániatemplomban Karácsony napján és másodnapján a szentmisék ünnepi sorrendben: 8, 9:30, 11 és 18 órától lesznek. December 25-én, a fél 10 órakor kezdődő szentmise keretében a gyerekek pásztorjátékot adnak elő. A Kis Szent Teréz-plébániatemplomban szombaton este 6 órától karácsonyi misztériumjáték, fél héttől lesz az ünnepi szentmise. Karácsony napján 9:30 órától gyermekmise pásztorjátékkal, 11:30 órától ünnepi nagymise, 18:30 pedig ifjúsági szentmise lesz. A szombatfalvi Szent György-plébániatemplomban Karácsony szenvedejének ünneplése 19:30 órakor pásztorjátékkal kezdődik, majd fénygyújtás a Betlehemnél és szentmise. Karácsony ünnepén és másodnapján a szentmisék: 9:30 és 11:30 órakor lesznek. A Ferences templomban Karácsony vigíliáján este 6 órától mutatják be a szentmisét. Karácsony első- és másodnapján reggel 9 és este 6 órától kezdődnek a szentmisék.
  • Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-plébániatemplomban: 22 órától pásztorjáték és karácsonyi zeneműsor, 23 órától éjféli szentmise. Karácsony napján és másodnapján a szentmisék ünnepi sorrendben: 7:30, 10:30, 12 és 18 órától lesznek. A Szent István-plébániatemplomban Karácsony vigíliáján, december 24-én este a gyerekek pásztorjátékot adnak elő 21 órától, majd ezután kezdődik az éjféli mise. Karácsony másodnapján 11 és 18 órától lesznek szentmisék. Az örmény katolikus templomban december 24-én, szombaton 19.30 órakor kezdődik a pásztorjáték, 20 órakor pedig az ünnepi szentmise. December 25-én, vasárnap és december 26-án, hétfőn 10 órától lesz az ünnepi szentmise.
  • Sepsiszentgyörgyön szombaton 23 órakor kezdődik a közös ünnepi karácsonyi éjféli szentmise a központban. A Krisztus Király-plébániatemplomban Karácsony napján és másodnapján a szentmisék 10:30 és 18 órakor vannak.

Nagyváradi Egyházmegye:

  • A nagyváradi székesegyházban december 24-én, szombaton 23 órától orgonakoncerttel hangolódnak Karácsony méltó megünneplésére. A koncert után 23.45 órakor kezdődik a pásztorok fogadása, majd ezt követi Karácsony ünnepének meghirdetése és az ünnepélyes éjféli szentmise, melyet  Böcskei László megyéspüspök celebrál. A szentmise zenei részét W.A. Mozart B-dúr miséje és karácsonyi népénekek képezik, melyeket a székesegyház kórusa és zenekara ad elő Kristófi János irányításával. Vasárnap Jézus Krisztus Születésének ünnepén az ünnepi szentmisét a megyéspüspök 11 órakor mutatja be. Közreműködik a székesegyház ének- és zenekara. Az este 6 órakor kezdődő szentmise után a gyermekek bemutatják az általuk összeállított karácsonyi műsort.

Temesvári Egyházmegye:

  • A temesvári Szent György székesegyházban 2016. december 24-én, szombaton Roos Márton megyéspüspök 23 órakor celebrál szentmisét. A liturgia keretében a Bajkai-Fábián Róbert vezette Exultate énekkar közismert karácsonyi énekeket, valamint František Max Kníže: Pastoral Messe és Jacobus Gallus Carniolus: Hodie Christus natus est című művét szólaltatja meg. December 25-én, karácsony napján a főpásztori szentmise 10 órakor kezdődik. Az ünnep délutánján, 17.30 órai kezdettel pontifikális vesperásra kerül sor a Székeskáptalan részvételével, 18 órakor román nyelvű szentmisét mutatnak be. December 26-án, hétfőn, Szent István vértanú ünnepén a székesegyházban a vasárnapi miserend érvényes.
  • A máriaradnai bazilikában december 24-én 18.30 órakor karácsonyi pásztorjáték, 19 órakor szentesti mise. December 25-én reggel 8 órakor pásztorok miséje, 10.30 órakor szentmise. December 26-án a vasárnapi miserend érvényes.
  • Az arad-belvárosi templomban szenteste 21 órától román, 24 órától magyar nyelvű éjféli szentmisét tartanak. Karácsony elsőnapján 8 órától német, 9 órától magyar, 10.30 órától nagymise magyar, 12 órától román, 17 órától magyar nyelvű szentmisét celebrálnak. Karácsony másodnapján 8 órától német, 10.30 órától nagymise magyar, 12 órától román, 17 órától magyar nyelvű szentmisét tartanak.

A Szatmári Egyházmegye templomainak karácsonyi miserendje ITT található.

 

Dátum

2016. december 24., szombat - 2016. december 26., hétfő