2024. március 29.

IX. Egyházmegyei ministránstalálkozó Margittán

Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. (Mk 10, 44) mottóval szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a margittai plébánia a IX. Egyházmegyei Ministránstalálkozót, melynek idén is a margittai egyházközség ad otthont.
Az egész napos rendezvény szentmisével kezdődik, majd körmenetben vonulnak a résztvevők a sportpályára, ahol az egyházmegye szerzetesei, lelkiségi mozgalmai, közösségei mutatkoznak be. A találkozó egyik fő célja, hogy az oltár körül szolgálatot teljesítő gyermekeknek és fiataloknak lehetőséget nyújtson az ismerkedésre, a tapasztalatok- és a szolgálattal járó öröm megosztására. Egyben bátorítást is akar nyújtani mindazoknak, akik szolgálatukkal széppé és Istenhez méltóvá teszik a szent liturgiát. A szervezők 9.30 órától várják a ministránsokat, illetve az őket felkaroló lelkipásztorokat, hitoktatókat, és kérik, hogy tartsanak ki a program végéig, amely 18 órakor, Pantea Tibor OFM kolozsvári szerzetes előadásával ér véget.

Dátum

2018. szeptember 29., szombat

Helyszín

Margitta