2024. április 19.

Imanap a teremtett világért

Legyünk irgalommal a közös házunk iránt címmel szeptember elsején tették közzé  Ferenc pápa hatoldalas üzenetét, mely a Laudato sì enciklikája alapján, azt továbbgondolva szól „a föld minden lakójához és megújítja a párbeszédet velük, tekintettel a szegényeket sújtó szenvedésre és a környezetrombolásra”.

Közös összefogással, hívők és jóakaratú emberek együtt a teremtés megóvásában

Az öt fejezetből és egy imádságból álló üzenet bevezetőjében a pápa örömének ad hangot, hogy „idén a katolikus egyház az ortodox testvérekkel, a többi egyházzal és keresztény közösséggel együtt” tartja az imanapot. A „mostani alkalom lehetőséget kínál a hívő ember számára, hogy megújítsa a személyes kapcsolódását a teremtésvédelem iránti saját hivatásához, miközben köszönettel fordul az Istenhez a teremtés csodálatos művéért, amit Ő a gondjainkra bízott, továbbá a segítségét kéri a teremtett világ megőrzésében ”. „Bátorító továbbá, írja a pápa, hogy a kereszténynek a föld jövője iránti aggodalmát ez alkalommal más felekezetek is megosztják”. „A föld felelőtlen kizsákmányolása ellen az utóbbi években számos kezdeményezés indult, hogy mozgósítsa a közvéleményt” és ezek között „említette meg Ferenc pápa Bertalan pátriárka nevét, aki Demeter pátriárka elődjével együtt éveken át felemelték a hangjukat a teremtett világ ellen elkövetet bűnök miatt”, kihangsúlyozva a „válság morális és spirituális jellegét”. A pápa utal a 2007-es nagyszebeni 3. Európai Ökumenikus Találkozóra, mely a szeptember elseje – az isteni teremtés ortodox ünnepe – és Szent Ferenc október 4-i emléknapja közé eső öt hetet javasolta a „Teremtésnek szánt időnek”. Ettől kezdve az Egyházak Világtanácsa támogatásával ez a kezdeményezés számos ökumenikus eseményt ösztönzött szerte a világon. Örömteli dolog, hogy az egész világon hasonló kezdeményezések egyre inkább előmozdítják a környezeti igazságosságot és a szegények iránti elkötelezettséget”. Keresztény és nem keresztény emberek, hívő és jóakaratú személyek együtt mutatják fel az irgalmasság műveit a teremtett ház, a föld iránt”.

Az üzenet ismertetését a Vatikáni Rádió oldalán, ide kattintva érhetik el.

Dátum

2024. szeptember 01., vasárnap

Idő

All of the day
Kategóriák