Boldog Marcel Callo

Boldog Marcel Callo emléknapját a világegyházban március 19-én tartják. 1921. december 6-án született egy kilencgyermekes breton munkáscsaládban. Kitanulta a betűszedő nyomdász mesterséget, munkája során minden helyzetben tanúságot tett élő hitéről. Imádságos, mélyen hívő magatartása édesanyja példája nyomán alakult ki benne. 1933-ban jelentkezett a Francia Katolikus Cserkészszövetségbe, a következő évben tette le fogadalmát. Cserkészvezetői a Keresztény Ifjúmunkás Mozgalomba (JOC) irányították tovább. Marcel cserkészfogadalmának beteljesülését látta ebben, és tudatosan vállalta a munkája mellett kapott új evangelizációs feladatot. Szívvel-lélekkel belevetette magát az ifjúmunkások keresztény közösségéért dolgozó apostoli mozgalomba. Mély lelkiségét és gyakorlati készségét jól fel tudta használni; figyelemre méltó humorral is rendelkezett, és ezzel sok ifjúmunkás szimpátiáját elnyerte. 1939-ben a hitleri német hadsereg betört Franciaországba, és nagyobb részét megszállta. 1943-ban a német munkaerő pótlására francia kényszermunkásokat vittek a németországi gyárakba. Marcel Callónak megvolt a lehetősége arra, hogy kivonja magát a deportálásból, ő azonban el akarta kísérni fiatal munkatársait, hogy jelenlétével Krisztust tartsa közöttük. Egy thüringiai fegyvergyárban dolgozott, ahol megégette a kezét, majd a nyomorúságos ennivalótól gyomormérgezést kapott. Ez idő alatt is társaival titkos kis csoportokat alapítottak, amelyekben a JOC apostoli szellemében tevékenykedtek. Széles körű tevékenysége nem maradt titokban a nácik előtt. 1944 áprilisában a német politikai rendőrség felderítette a francia JOC-tagok egyik titkos összejövetelét. Április 19-én Callót „náciellenes propaganda” miatt letartóztatták. Mivel hathavi fogházbüntetése alatt sem hagyta abba apostoli tevékenységét, koncentrációs táborba vitték, szigorú őrizetbe. A flossenburgi koncentrációs táborban gránitbányában dolgoztatták. Mindig vigasztalóan és bátorítóan szólt társaihoz. A hiányos táplálkozás és a rossz bánásmód, valamint az őt sújtó bronchitis és tuberkulózis miatt sokat szenvedett. Emiatt továbbszállították a mauthauseni koncentrációs táborba. Marcel állapota egyre súlyosbodott, majd halálos beteg lett. Mégsem panaszkodott, ilyen állapotában is azt nézte, miként tud másoknak barátságosan vigaszt nyújtani. Áthelyezték a Gusen II. altáborba. Itt halt meg végkimerülésben, testileg teljesen tönkretéve, 1945. március 19-én. 1987. október 4-én avatta boldoggá II. János Pál pápa.