A VIII. Kolozsvári Magyar Napok augusztus 20-án ünnepélyesen ért véget a Főtéren: záró gálaműsorán Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettje szerepelt. A szemerkélő esőben sokan voltak kíváncsiak a Budapesti Operettszínház előadására. Ebben az évben takarékosságból nem tartottak tűzijátékot, és senkinek nem volt emiatt hiányérzete. Az operett-előadás előtt a hivatalos műsorzárás is megtörtént, amelynek kiemelkedő mozzanata Potápi Árpád János magyar államtitkár bejelentése volt: külhoni magyarságért díjjal tüntették ki Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét, Kató Béla erdélyi református püspököt és Tamási Zsoltot, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium volt igazgatóját. Gergely Balázs főszervező a szervezők nevében összegezett: jóleső fáradtságról beszélt, és célba érésről a maratoni táv végén.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok sok kiváló rendezvénye közül ezért-azért, a hőség és a programtorlódás miatt sem sikerült mindenüvé eljutni, mindenről annak jelentősége szerint szólni. Elnézést ezért az előadóktól, elnézést az olvasóktól. A riporter, bármennyire is szeretne száguldani, csodálatos képességekkel rendelkezni, nem tudja átfogni a teljes kínálatot. Ezért a beszámoló töredékes.
Amit mindenképpen el kell mondani: harmadszor szervezték meg a filológián a magyar szakot végzettek nagytalálkozóját, az idén a szakmai előadást Orbán Jolán, a kar 1987-es végzettje, jelenleg a pécsi egyetem professzora tartotta, és az ő jóvoltából tapsolhatott a közönség Boros Misi rendkívüli koncertjének is, hiszen Orbán Jolán Misi édesanyja. Rendkívüli volt a fellépés azért is, mert Bogányi Gergely, Misi mestere is eljött, Schubert, Debussy, Beethoven csendült fel a zongorán, volt egyéni játék, négykezes és ráadás is, a kolozsvári közönség egy óra erejéig ismét gyönyörködhetett a tehetség és szorgalom eredményében. Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész 2014-ben találkozott Boros Misivel, aki New Yorktól Stockholmig, Tokiótól Párizsig bejárta a világot, koncertezett. A kolozsvári előadás afféle főpróba volt az augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartott Örömünnepre.
A zenénél maradva nagy élmény volt a Szent Mihály-templomban tartott különleges koncert is, ahol Réman Zoltán szaxofonon, Potyó István orgonán játszott. Az est különlegessége a ritka, különleges hangszer-összeállítás, kiváló előadásmód mellett a remek műsor: több kolozsvári bemutatónak számító művet is játszottak a zenészek, Fauré és Barber gyakran hallott művei mellett kortárs szerzőket is, mint Wammes, Dennerlein és Bedard.
A magyar szakosok találkozójának másik érdekes mozzanata egy pódiumbeszélgetés volt, amelyen Balázs Imre József Markó Bélát, Lövétei Lázár Lászlót és Fekete Vincét filológushallgatói emlékeikről kérdezte. Hasonlóan érdekes volt az utolsó napon tartott Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára című beszélgetés Szilágyi István, Markó Béla, Balázs Imre József és Kelemen Hunor írók-költők részvételével. A moderátor László Noémi költő volt, aki Kántor Lajostól volt kénytelen átvenni a szerepet, kellően belenőtt, kérdései nyomán Kolozsvár központ vagy periféria voltáról, az irodalom és az irodalmárok mai közéleti szerepéről, a jelenlevők közérzetéről hallhattunk vallomásokat, hitvallásokat.
Az RMDSZ Nőszervezete kezdeményezte a NEEEM-akciót, ami egy déli flashmob, majd egy délutáni beszélgetés keretében próbált hangot adni az elnémítottaknak, ezúttal az erőszakot szenvedő nőknek: a pódiumbeszélgetésen Bagaméri Noémi szólaltatta meg Hegedüs Csillát, a nőszervezet alelnökét, Csép Andrea parlamenti képviselőt, aki törvénykezési szinten tesz az ügyért és László Éva pszichológust, aki 1999 óta az Artemis Alapítvány munkatársaként számtalan konkrét esetet is megismert, és sokszor sikerült segítenie. Tőle tudhattuk meg, mennyire elhallgatott, tabutéma az erőszakot elszenvedők élete, milyen sokszor amellett, hogy verést, lelki terrort szenvednek el, még szűkebb vagy tágabb környezetük is őket okolja, mert „biztosan valamit hibáztak, és kiérdemelték” a bántalmazást. A szakember azt is elmondta, mennyire nehéz kijutni így a bántalmazási körből, de azt az elmúlt évtized nyomán érzékeli, hogy a társadalom kezd egy kicsit „felébredni”, az agresszivitást kevésbé tűrni. Tennivaló azonban még bőségesen akad, hiszen a meglevő rendelkezéseket sem mindig lehet a lehetőségek, megoldások hiányában betartani.
A Bánffy-palotában további kiváló alkotók nem vagy alig ismert alkotásait csodálhattuk meg: Dóczyné Berde Amál a nagybányai iskolához is köthető alkotó, Berde Mária testvére, kivételes tehetség, merész újító; Antal Imre kortárs gyimesfelsőloki csángó festő kiállítása rengeteg színt villant fel. Hasonlóan érdekes volt a Magyar Képek elnevezésű fotókiállítás, amelyen Ádám Gyula fotóin sok székelyföldi helyzetképet láthatunk.
A Tranzit-házban filmes alkotóműhelyek mutatkoztak be, örömmel fedeztük fel a vallásos műsorok kolozsvári szerkesztőjének, Márkus Etelkának egy filmjét, Szabó Csaba peripatetikus, azaz séta közben készített, mindig valami érdekességet megmutató kisfilmjeit.
Jó volt újrafelfedezni Kolozsvárt, olyan csodákat látni, amilyen például a Kereskedelmi Bankban rejtőzködő, Róth Miksa által tervezett terem, annak üvegmennyezete, díszei, mozaikjai. A termet erre az alkalomra nyitották meg a látogatók előtt.
Valóban azt ismételgethetjük, ami sokszor elhangzott a hét alatt: valamikor még álom volt a piros-sárga-kék padokon ülve, s lám, szabadon és örömmel lehetünk itthon magyarként Kolozsváron, Erdélyben, és ez nemhogy nem zavarja a román lakosokat, de maguk is többet fedeznek fel magukról, a városról és nem utolsósorban rólunk, akikkel a hétköznapokban osztoznak a városbeli létezésen.
