Jakab Gábor pápai káplánt, kolozsvár-kerekdombi plébánost 1961. december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén szentelte pappá Márton Áron püspök a gyulafehérvári székesegyházban. Még latinul hangzott a kérdés és az elköteleződést jelentő válasz akkoriban, 60 évvel ezelőtt. Ma, 2021. december 8-án szentelése gyémánt-évfordulóját ünnepelték hívei, barátai, tisztelői, meghívottai a kicsiny, Jézus szíve tiszteletére szentelt templomban.
Az ünnepség elején László Attila főesperes-plébános tolmácsolta a főegyházmegye érsekének, Kovács Gergelynek, és a segédpüspöknek, Kerekes Lászlónak a közös köszöntését. Azt követően saját szavaival a jelenlevők gondolatait, jókívánságait is megfogalmazta és megszólaltatta a szentmise nyitórészében.
Ma feltekintünk rád, mert Krisztus maga mellé emelt. Eucharisztiában, hálaadásban lehetünk részesei ünneplésednek, hogy meghívást kaptál ennek a saját erőinkkel nem arányos és nem erőnkhöz mért misszióra. Ma hálát adva csodáljuk benned, hogy 60 esztendő teltén is, veled találkozva egyértelmű lesz, hogy Egyházunknak van mondanivalója a mai ember életével, gondjaival, félelmeivel, aggodalmaival, keresésével kapcsolatban, a hívő és nem hívő felé egyaránt.
Ha szólsz, mondasz is. Keresve a titkod, talán azért, mert bármivé válik a beszédünk, azt a lelkünk határozza meg. Köszönjük, hogy atyaként, idősebb testvérként, barátként szavad, jelenléted tanúságtétel a legfontosabbról: az Istennel értelmesen élt napokról és a jövőbe vetett reményről. E mostani időkben, amikor a magányában maradt ember ellentmondásos módon önmagára hivatkozik és hirdeti, hogy véget ért a mesterek korszaka, kívánom: maradj még mester. Mert ez Jézus adta-élet, mert értelmes élet!
A boksák fanyar füstjében edződött őseidtől örökölt felelősségtudattal maradj a vártán, végeket védve, melyhez áldjon meg erővel, jó egészséggel meghívó Istened! Reményünk örök értéke nyilvánuljon meg életedben, imádságaidban, további szolgálatodban, jó és rossz napokban egyaránt! Hirdesd az élet szépségét, örökkévalóságát. S teljesedjenek egykor rajtad Dániel próféta szavai: „akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3b.)
Jakab Gábor mint ünnepelt és házigazda köszöntötte a jelenlevőket, az általa immár több mint 50 éve pásztorolt hívek közösségét, a megjelent kolozsvári és környéki papokat, valamint néhány külföldről érkezett barátját, a Budapestről jött Sajgó testvérpárt, a mérnök Csanádot és a jezsuita Szabolcsot, a Miskolcról érkezett Juhász Ferenc plébánost, pasztorális helynököt, az Egerben alapított Magyar Katolikus Rádió alapító igazgatóját, a Linzből jött Vencser László egykori gyulafehérvári teológiai tanárt és vicerektort, valamint a Németországból az alkalomra hazaérkezett Tamás Lászlót, a plébánia egykori kántorát.
A szentmise homíliáját Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes mondta, beszéde középpontjában Isten irgalma állt, Istené, akinek a köszönet jár a 60 papi évért.
Az ünnepelttel való ismeretségének lényegi és személyes mozzanatai felelevenítése után az ünnepség központi mozzanatát, a papszentelést idézte, amely szerződés — Istennel. E szerződés eredménye: én teszem mindazt, amit teszek — és még valaki. Mint pap én mondom a szavakat s a kenyér, a bor testté-vérré lesz, mert valaki, Isten munkál. Ami megvalósul, nem tőlem függ, de ha együtt teszem Istennel, több születik. És a szövetség eredménye a jó érzés, hogy én is benne vagyok a teremtés folyamatában, tetteiben! Ez nem is csak a papra igaz, hanem mindannyiunkra, hiszen Isten minden emberre, a teremtés óta, azt mondja: téged akarlak. Igent mondott ránk, tisztel, társteremtőnek hív mindannyiunkat, mindenkit külön-külön. Ő nem terheket ró ránk. Istennel való kapcsolatunk mércéje lehet, ha minden imában töltött idő után azt vizsgáljuk meg, vesszük magunkban szemügyre: miután Istennel időztem, egyenesebb-e a gerincem, szabadabb vagyok-e? Isten ugyanis erre hív.
Kettős rálátás Isten irgalmára, így foglalta össze az ünnepelttel és az ünneplőkkel megosztott gondolatait Sajgó Szabolcs, aki az Istennek szóló hála szavaival zárta elmélkedését: hála a hatvan évért!
E hatvan évben oly sok minden volt, tehetjük hozzá: papi szolgálat, templomszépítés, plébániaépítés, közösségépítés, gond, öröm, nehézség, csüggedés és mindig újra felserkenő remény, sok közeli barát, ismerős elkísérése, kit az országból elvezető úton, kit az örök haza felé. És volt több nemzedék felnevelése, erősítése, lelki táplálékkal való ellátása. És volt szellemi tájékozódási pontok kijelölése, szellemi, lelki, kulturális táplálék nyújtása. Nem véletlenül született erre a jubileumra is egy kötet, Nyolc nap Jézus szülőföldjén címen, hiszen Jakab Gábor egész életét, ezen belül hatvan papi évét a betű és szellem szeretete jellemezte. A hatvan évből tizenhatot a frissen újraindult erdélyi katolikus sajtóban töltött, főszerkesztőként gondoskodott az olvasók lelki igényeiről és az általa vezetett szerkesztőség tagjainak jó munkakörülményeiről, szellemi és lelki társként, plébánosi szolgálata mellett.
Ünneplőkként, erdélyi katolikusokként a gyémántkönyvet kézbe véve az ahhoz ajánlót író Szőcs Csabával mondjuk, hogy „hálát adunk az élet Urának iránta mutatott bőkezűségéért, jubilánsunknak, s valljuk be, kicsit magunknak is kívánjuk: tartsa meg őt kilencven felé s azon túl is frissen, a hirdetett s leírt Ige szolgálatában!”
A szentmise rövid, magas színvonalú, az ünnepnaphoz találóan összeállított kulturális „csemegével” zárult: Tordai Tekla színművész tolmácsolásában két Ady-vers hangzott el, majd a plébánia kórusát is alkotó zenészpalánták hegedű- és fuvolajátéka kápráztatta el a hallgatóságot. Csoportkép, jókedvű beszélgetés, agapé zárta a napot a közösségi háznak megálmodott plébániaépületben, ahol a nagyvárosias forgatagban, a járványkorszakban már-már elfeledett családiasság meghitté varázsolta az adventi várakozás végét és értelmét megcsillantó Mária-ünnepet.
