Újrahangszerelve

Megjelent az Évközi Idő c. album

0
2559

Sokan szeretik, de talán többen nem az úgynevezett ifjúsági miséket az ott felcsendülő gitáros ifjúsági énekek miatt. Leginkább persze nem a kísérőhangszer a probléma, hanem a dalok liturgiából kilógó, oda nem illő volta. Többször és többen tettek már kísérletet az ifjúsági dalok korrigálására, liturgiába építésére, de tájainkon talán egyedi az, amit a szatmári fiatalok, Fehér Róbert hangtechnikus, zenész és Szilágyi Norbert vallástanár, zenész megvalósított. Zenésztársaikkal Fiatalok névvel készítették el néhány, liturgiában felhasználható ifjúsági ének teljes hangszerelésű változtatát. A dalok elérhetőek a népszerű videómegosztó felületen. Az alábbiakban a két ötletgazdát kérdeztük az említett album létrejöttéről.

Miért, hogyan készült a lemez? Kiknek, milyen közönségnek szántátok?

 A lemez elkészülte egy belső indíttatás alapján született, 2020-ban, nyár végén jött az ötlet, és több mint egy év munka után született meg a most hallható változat. Mindketten zenélünk ifjúsági kórusban, a templomban, ahová tartozunk. Fiatalkorunk óta részesei vagyunk ezen zenei környezetnek, és ismerjük ezeket az ifjúsági dalokat, s úgy gondoltuk, hogy hadd kerüljenek ezek a dalok mai rádióbarát köntösbe, egy újrahangszerelt környezetbe. Ezen dalokat általában gitár kíséretével éneklik a templomokban, de mi úgy gondoltuk, mi lenne, ha teljes hangszerelésben szólalnának meg. A lemez elkészülte után úgy gondoljuk, hogy egy teljesen új, érdekes és felemelő verzió született, melyben véleményünk szerint minden korosztály megtalálhatja azokat az értékeket, amelyek hitük megerősítését szolgálják.

A lemez elkészülte egy teljes évnyi munka volt. A dalok kiválasztása után, úgynevezett mankófelvételeket készítettünk, melyek arra szolgáltak, hogy az alapkoncepció, a dalok váza, szerkezete rögzüljön. Ezek alapján dolgoztunk ki minden egyes hangszert, dobokat, basszusgitárt, gitárokat és szintetizátorokat. Mindezek után 2021 elején elkezdtük a vokál- és háttérvokál-felvételeket, ami tavasz közepéig tartott. Miután a felvételek befejeződtek, rövid pihenőt követően megkezdtük a keverési és mastermunkálatokat. A végleges verziója a lemeznek nyár közepén született meg. Ezután borítóterv készült, és a bemutatómisére készültünk fel, ami a mezőfényi Szent Mihály-templomban volt, augusztus 29-én. Azért ezt a helyszínt választottuk, mert Czier István mezőfényi plébános segítségével készült el a lemezünk.

Mi alapján válogattátok össze a dalokat a lemezre? Mi volt az elsődleges célpont a dalok kiválasztásánál?

A dalok kiválasztásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy egy teljes mise zenei anyaga kerüljön lemezre. Így egy kerek, miséken is teljes egészében felhasználható lemezt hoztunk létre. A dalok kiválasztásakor az is szempont volt, hogy az énekek szövege liturgiailag is megfeleljen, tematikusan kapcsolódjanak egymáshoz és egy egyházi időszakhoz. Az évközi időszak mellett döntöttünk, első lemezként ezt tartottuk a legmegfelelőbbnek. Ezt a tematikát lemezünk címe is mutatja: Évközi Idő.

Kik vettek részt a munkában, kik a csapattagok? Mióta zenéltek? Te már az egyetemen is gyakran ragadtál gitárt, mióta zenélsz, hogyan kezdődött a zene, zenélés szeretete?

Évközi Idő című lemezünk közös munkánk gyümölcse, Szilágyi Norbert és Fehér Róbert. Vendégzenészek is szerepelnek a lemezen, különböző zenei szerepkörökben: Gárda Márk (dobok), Kiss Stephanie Barbara (vokál és háttérvokál), Kozma Máté (hegedű), Kozma Enikő és Kozma Dorka (háttérvokál). A hangszerelés nagy részét, basszusgitárt és gitárokat, szintetizátorokat és énekfőszólamokat pedig mi ketten hoztuk létre.

Mondhatni elég régóta része a zene a mindennapi életünknek. Mostmár több mint tíz éve zenélünk együtt. Mindketten középiskolában kezdtünk zenélni, nyugodtan mondhatjuk, hogy az anyatejjel együtt szívtuk magunkba a zene, zenélés szeretetét.