Az előző tanév a nehézségek ellenére fejlődési lehetőséget is adott

Ha röviden kellene jellemeznem az előző tanévet, csak ennyit mondanék: kihívásokkal teli. Minden egyes nap, hét és hónap megpróbáltatás volt, amit kénytelenek voltunk elfogadni úgy, ahogy van. Némelyik kihívás könnyebb volt, míg mások nehezebbek. Az előző tanévet, úgy gondolom, minden diáktársamnak nehéz volt végigcsinálnia, ugyanis nagyon változó volt minden, egyik nap még iskolába jártunk, még ha korlátozva is, másnap viszont már otthon kellett maradni és az online oktatás vette kezdetét.

Nem tudtunk alapozni a holnapra, mert hol ez volt, hol pedig az. Ez pedig elég megterhelő tud lenni egy olyan diák számára, aki minden lépését szereti előre megtervezni. De nem lehetetlen! És ez az első dolog, amit az előző tanév nyújtott nekem: már nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy minden lépésemet előre megtervezzem, megtanultam, hogy minden napnak elég a maga baja, és a holnap is majd gondoskodik a maga bajáról.

Felemásak az érzéseim az előző tanévvel kapcsolatban, hiszen néha ilyen volt, néha pedig olyan. Megfoghatatlan számomra ez az egész, egyszer úgy voltam vele, hogy szeretem az online oktatást, hiszen rengeteg szabadidővel jár, azt az időt, ami eddig arra ment el, hogy az iskolába beérjek, másra is használhatom, hogy itthon lehetek mindig, nem kell sehová mennem és mégis oktatást kapok. Viszont később épp ezek a dolgok lettek a negatívumok. Amit addig szerettem, nagyjából két hét után megváltozott bennem, és úgy tekintettem ezekre a dolgokra, mintha csapást jelentenének.

Az online oktatás diákként is rengeteg nehézséggel járt. Elsősorban, ahogy már említettem, a sok szabadidő keserédessé vált számomra, mert nem tudtam úgy használni, ahogy azt kellett volna. Amikor elkezdtük az online oktatást, nagyon örültem a rengeteg időnek, azt gondoltam, sikerül majd jól beosztanom és mindenre lesz időm, viszont nem így lett. Sokszor kergettem magam halogatásba, mondván, holnap is ráérek és meg tudom csinálni, és épp emiatt nem maradt végül időm semmire. Nagyon sok időre volt szükségem, amíg megtaláltam azt az utat, ami számomra járható, és mire megtaláltam, már alig volt szükségem rá, mert ismét visszamentünk az iskolába.

Nagy kihívást jelentett számomra a barátaim távolléte. Nagyon nehezen viseltem azt, hogy egyik nap még ott vagyunk egymás mellett, másnap viszont már csak a képernyők mögül láthattuk egymást. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szükségem van a társaságra. Nem mondanám magamat nagy társasági embernek, viszont a sok egyedülléttől besokalltam. Egy idő után minden egyes nap monoton lett, nem tudtam élvezni az online oktatást, mert épp azt vette el tőlem, amit a legjobban szeretek az iskolában: az osztállyal és a barátaimmal töltött időt.

A nehézségek mellett sok lehetőség is megbújt. Elsősorban, ha az időnket sikerül úgy beosztani, hogy számunkra a leghatékonyabb legyen, akkor számos új dolgot tanulhatunk. Az online térnek nincs határa, bármi, ami érdekel, bármi, amire kíváncsiak vagyunk, egy gombnyomásra van tőlünk. Ha érdekel valami, egyszerűen utánanézhetünk, vagy ha olyan dolog, megtanulhatjuk, hiszen jó időbeosztás mellett bármi újat meg lehet tanulni. Másrészt az előző tanév során lehetőségem volt – és úgy gondolom, más diáktársamnak is – az önmegismerésre. Nem ért minket külső befolyás, külső inger, úgymond magunk voltunk, és ez idő alatt megismerhettük a gyengeségeinket, amiken javítani lehet, és az erősségeinket, amiket kamatoztatni kell. Úgy gondolom, ez is fontos, mert hiába épülünk tudásban, ha önmagunkat nem tudjuk megismerni, ha nem tudjuk, hol vannak a határaink és hol tudunk még fejlődni. Tehát azt gondolom, ez a tanév a nehézségekkel együtt is sok diák számára út volt önmagához.

Ha őszinte szeretnék lenni, az előző tanév számomra egy óriási negatív folt. Nem szerettem a bezártságot, és nem szerettem, hogy nem lehetek a barátaimmal, mégis vannak dolgok, ami miatt hálás vagyok. Hálás vagyok azért, hogy bár nem a megszokott módon, de oktatást kaphattam. Annyi gyerek és fiatal van, aki nem részesülhet ebben, és a tanév döbbentett rá arra, hogy ez milyen nagy ajándék. Szerintem ezzel a mondattal mélyen legbelül minden diáktársam egyetért. Hálás vagyok azért, hogy olyan tanáraim voltak az elmúlt évben, akik komolyan vették a munkájukat, és minden online órát komolyan megtartottak. Nem kellett attól félni, hogy valamelyik anyagból lemaradunk, ugyanis minden tanár a legjobb tudása szerint segített abban, hogy fejlődhessünk. Hálás vagyok még azért is, mert rengeteg olyan dolgot tanulhattunk, amire később az életben még igazán nagy szükségünk lesz: ilyen például az alkalmazkodás, a jó időbeosztás és az önmagunkra támaszkodás.

Hálás vagyok azért is, hogy vége az előző tanévnek. Hogy az idei tanév milyen lesz, nem tudhatjuk előre, viszont a legnagyobb reménységgel és buzgósággal állok neki. Szükség volt az előző tanévre, már csak azért is, hogy az ideit nagy reménységekkel tudjuk kezdeni. Én bizakodó vagyok és remélem, idén már végig járni fogunk iskolába és nem fog életbe lépni az online oktatás, viszont ha mégis, már nem félek annyira tőle, mint tavaly, mert látom, hogy bár nehéz ez az út, de járható. Nem vagyunk egyedül ezen az úton. Legyen bármilyen, jó vagy rossz, könnyű vagy nehéz, sosem lesz olyan, amit ne tudnánk végigcsinálni.

Újlaki Vivien, nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, XII. B osztály

Megjelenik a Vasárnap 2021/37-es számában.