Szeptember hónapban az Erdélyi Ferences Rendtartomány 98 elhunyt rendtagjáról emlékezik meg a déli imaóra keretében. Közülük néhány ismertebb arcot mutatunk be összeállításunkban. Ebben a hónapban a legkorábbi évben elhunyt testvér halála 1646-ban lett jegyezve, míg a legutóbbi szeptemberi ferences temetésre 2014-ben került sor.
P. Nagy Tarzíciusz OFM
Szeptember 4.: Nagy István, P. Tarzíciusz (1928–2014). Rákosterebesen született, 1948-ban lépett be a Kisebb Testvérek Erdélyi Rendtartományába, a kommunista rezsim mostohasága a noviciátusból távozásra kényszerítette, majd 1952-ben visszatért a rendi keretekbe, és Máriaradnán tette le első fogadalmát. 1957. november 24-én szentelték pappá Désen, ahol 1967-ig volt kisegítő lelkész. További állomáshelyei 1967–1972 között Ojtoz, 1972-től 1977-ig Marosvásárhely, 1977–1984 között Marosszentgyörgy, 1984-től 1989-ig Marosvásárhely, majd 1989–2013 között Esztelnek. 2013-ban betegsége miatt Csíksomlyóra került, a Szűzanya lábánál, az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra. Tarzi atyát a környezete „traktoros barátnak” is nevezte az aktív mezőgazdasági tevékenysége miatt. Életének 86., szerzetességének 66., papságának 57. évében, 2014-ben hunyt el. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.
Szeptember 5.: Domokos Mihály, P. Kázmér (1606–1677). Először a Mariánus Provinciában testvér, odaadó buzgóságáért P. Szalinai István maga mellé vette, majd az erdélyi Szent István királyról nevezett Kusztódia jóváhagyásának ügyében Rómába küldte, ahol pappá szentelték és a Hitterjesztési Kongregáció Erdély apostoli misszionáriusának lett kinevezve. Ezután visszatért Erdélybe és Csíksomlyón lett házfőnök. Erdély és Magyarország egyes részein sok embert térített a hitre, a buzgósága láttán az esztergomi érsek Rómába küldte, ahol 1668. június 10-én IX. Kelemen pápa rendeletére püspökké szentelték és egyben Erdély apostoli kormányzójává nevezték ki, amelyet 9 évig töltött be. Életének 71. évében, pestis betegségben hunyt el Csíksomlyón, 1677-ben.
Szeptember 8.: Gajdos Jenő, P. Vince (1926–1986). A gimnáziumot Székelyudvarhelyen a ferences Collegium Seraficumban végezte. 1947-ben Mikházán lépett a rendbe, a teológiát 1948-ban kezdte el Vajdahunyadon. A teológia bezárását követően magánúton, Szatmárnémetiben tanult, majd 1951–1956 között a dési szabadegyetemen fejezte be tanulmányait. Boldog emlékű Márton Áron püspök 1956. december 8-án szentelte pappá. Désről járt ki Csákigorbóra, majd 1958-tól Józsefházán volt plébános, 1968-tól pedig haláláig Kaplonyban szolgált. Életének 60., szerzetességének 38., papságának 29. évében halt meg 1986-ban. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.
Szeptember 10.: Fogarasi Ferenc, Kajetán (1929–1950). Terciárius testvér, 1948-ban a mikházi rendházból elűzték az állami szervek, az aninószai bányában dolgozott. Ott is halt meg, váratlanul, életének 21. évében. Szülőfalujában, Székelyhodoson temették el, 1950-ben. Hagyatékában személyes iratai találhatóak.
P. Réthy Apollinár
Szeptember 11.: Réthy Rezső, P. Apollinár (1895–1987). Örökfogadalmát követően a noviciusok mestere Csíksomlyón, Szatmárnémetiben és Szamosújváron házfőnök, majd a marosvásárhelyi, máriaradnai és kőrösbányai kolostor lakója. Az aktív népmissziós szolgálata mellett (1924–1948) szerkesztőként dolgozott a kolozsvári rendi nyomdában, a Katholikus Világ havilapnál. A rendi nekrológban a halálát követően a következő sorok lettek bejegyezve: „a provincia nesztora, korábban házfőnök és novícius magiszter, fiatalkorában a népmissziók buzgó szónoka, életének 91., szerzetességének 75., papságának 69. évében halt meg a Kőrösbányai rendházban, 1987-ben.” Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.
Szeptember 15.: Sándor László, fr. Benjamin (1900–1918). Zetelakán született 1900-ban. A medgyesi kolostorban 1918. augusztus 23-án történt földgázrobbanás alkalmával arcán, kezén és lábán súlyos égési sebeket kapott, háromhetes szenvedés után adta vissza lelkét a Teremtőjének.
fr. Dreo Tibor 1926-ban, katonaként
Szeptember 18.: Dreo Károly, Tibor testvér (1904–1983). Petrozsényben született, 1923-ban jelentkezett ferences szerzetesnek. Szolgálati helyei közé tartozott Mikháza, Medgyes, Székelyudvarhely, Vajdahunyad, Máriaradna és Esztelnek. Ezeken a helyeken lelkiismeretes sekrestyés, szakács, és kertész volt. Kézdivásárhelyen hunyt el a kórházban, életének 79., szerzetességének 59., örökfogadalmának 51. évében. Az esztelneki kolostor temetőjébe temették el 1983-ban. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.
fr. Dreo Tibor
Szeptember 20.: Döme József, fr. Krizogón (1909–1993). A rendi nekrológium szerint „egyszerű, buzgó és hűséges testvér. Az ateista időben börtönt szenvedett Krisztusért és a hivatásáért.” Példás szegénységben élt, időskorára a Boldogságos Szűz Mária „misszionáriusa” lett, saját kezűleg készítette a rózsafüzéreket, a Krisztusban hívőket pedig buzdította a Rózsafüzér Királynőjének nagyobb tiszteletére. Kőrösbányán halt meg életének 84., örökfogadalmának 58. évében, ugyanott temették el 1993-ban. Hagyatékában személyes iratai találhatóak.
Szeptember 20.: Gyenge István, fr. Vitusz (1914–2003). Imádságos szerzetes, vidám testvér, aki több házban szolgálta a testvéri közösséget kertészként, szakácsként, betegápolóként és portásként. Türelemmel viselt hosszas betegség után halt meg életének 89., szerzetességének 70. évében Csíksomlyón, 2003-ban. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.
fr. Gyenge Vitus
Szeptember 23.: (Stöckl) Szentmártoni Bálint, P. Odorik (1901–1987). Arad megyében, Szentmártonban született, 1917-ben jelentkezett ferencesnek. A teológiát Vajdahunyadon és Münchenben végezte, majd 1925-ben Gyulafehérváron részesült a papság szentségében. A két világháború alatti időszakban nagyszámú népmissziót végzett, különösen német lakta közösségekben. Szolgált Marosszentgyörgyön és Désen, innen pedig a máriaradnai gyűjtőtáborba került. 1957-ben a „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával 10, más forrás szerint 15 év börtönre ítélték. Kényszermunkás volt Szamosújváron, majd a Duna-deltában. 1964-ben, közkegyelemmel szabadult. Ezt követően 1965–1969 között Szászújfalun plébános, 1970-1981 között Málnásfürdőn, majd 1981-től haláláig az esztelneki kolostorban élt. Hosszas, türelemmel viselt betegség után halt meg életének 86., szerzetességének 69., papságának 62. évében Esztelneken, 1987-ben. Hagyatékában személyes iratai és fénykép található.
P. Szentmártoni Odorik
Szent Ferenc atyánkkal hisszük, hogy az Úrban elhunytaknak a testi halál nem árthatott, boldogan az ő akaratában megnyugodva várják az örök feltámadást.
Összeállította: Jonica Xénia
Megjelent a Vasárnap 2021/36-os számában.
