Romokban az egészségügy. Mivel a szakma csak pénzt visz, nem termel, mindig csak kiadással jár. Mert az egészség drága. Sok pénzbe kerül. A megszerzése is, a visszaszerzése is. Életünk titka azonban nem a pénz, hanem a létadó Isten. Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános jegyzete Krisztus király ünnepe, az egyházi év vége előtt legfőbb értékeinkre segít reflektálni.
Nem telik el nap, hogy ne olvasnánk-hallanánk: xy meghalt, mert nem volt elég pénze a beavatkozásra; adakozzunk, mert ezt a műtétet nem fizeti a biztosító; csak kevés van ebből a drága gyógyszerből, nem jut mindenkinek, akinek jutna, nem tudja megfizetni, ezért kell az állami kompenzáció… Romokban az egészségügy. Minden miniszter, menedzser kiszolgálja, majd megfeji a rendszert, amennyire lehet. Mivel a szakma csak pénzt visz, nem termel, mindig csak kiadással jár. Mert az egészség drága. A megszerzése is, a visszaszerzése is. A rendszer nem gyógyít, legföljebb kezel, diagnosztizál, meghosszabbítja a haldoklást. Jobb esetben. Pedig az egészséges emberek boldogabbak is, és ez az államnak is érdeke.
Háborog, fáj a lelkem. Szenved az igazságtalanságtól, a kétszínűségtől, a piaci alapú, haszonelvű életfelfogástól: csak akkor van értéked, ha pénzed van!? A szülők is úgy számolnak, már a fogantatáskor: mennyibe kerül a gyerek felnevelése… Megéri így vállalni?…
Ha nincs pénzed a drága gyógyszerre, elvihet akár a Covid-19 is. Házadat, autódat eladhatod, úgysem elég a méregdrága műtétekre. A tudományt meg kell fizetni. Vajon mennyit ér euróban egy emberi élet? Mennyit vagyunk hajlandók áldozni érte? S ha többet ér? De ha valakinek nincs pénze? A rászoruló betegek csak pénzkereső és fizető automaták? És hiába fizetted az egészségbiztosítást? Ha csóró vagy, szenvedsz és meghalsz. Még egy újsághírt sem érdemelsz. Pedig nyilvántartásba vett a családorvos, jártál a sürgősségen is.
Úgy tartjuk, akkor vagyunk egészségesek, ha nem fáj semmi, nem kell orvoshoz menni. „Csak egészség legyen!” – szoktuk mondani. A világméretű járvány idején úgy érezzük, veszélybe került az egészségünk, még inkább az életünk. Ha a kórházban hozzánk nyúlnak, annak már nyoma lesz, és érezni fogjuk következményeit. Mennyire örülünk, amikor onnan kijöhettünk. Újjászületve, reménységgel, nagy fogadkozásokkal, megsebzetten, testi-lelki bélyegekkel. Pedig úgy szeretjük az életet, nem adnánk semmiért.
Talán pont ez a baj. Mert egyszer így is, úgy is elveszítjük. Eleve arról szól, hogy el kell veszítenünk. Ez a földi lét csak ideiglenes. Nekünk nagyobb távlataink vannak. Belátható következményekkel…
Elhitetjük magunkkal, hogy a láthatót ne adjuk a láthatatlanért. Holott a láthatatlan igazibb valóság. A biológiai életösztönünk is azt súgja: beteljesületlen lenne, ha csak ennyi lenne. Ne merüljünk bele a láthatóba, a kézzel megfoghatóba, a kifizethetőbe! Ez a világ nem örök. Vírussal vagy vírus nélkül is van legalább 5 millió éve hátra. Hacsak fel nem robbantjuk hamarabb a nagy „civilizációnkkal”, s mindazzal, ami elfödi előlünk a Teremtőt. Ebbe a világba testesült bele az Istenfia, ezt – benne leginkább minket – szeretné meggyógyítani. Kigyógyítani a bűn okozta fertőzöttségből.
Kell lennie valami többnek, teljesnek, valódinak, igazinak. Erről maga Isten győzött meg Krisztusban. Ő hozta az örömhírt, hogy ne féljünk. Isten nem teremtett pénzt. Azt mi kentük fel értékhordozóvá. Aranyborjú…
Életünk titka nem a pénz, nem az ezer eurókban mérhető tartalék, hanem a létadó Isten maga. Aki mindnyájunkat kivételesen szeret. Aki számára mindnyájan privilegizáltak, különlegesek vagyunk. Aki magához akar gyűjteni, mint tyúk a csibéit. Számára nincsenek másodosztályú, elhanyagolható értékű emberéletek. Isten szemében mindenki VIP: very important person, nagyon, erősen, kivételesen értékes személy. A mennyország lelátóján mindenki ott ül…
Sebestyén Péter
