A kőrestaurátorok ügyelve dolgoznak az olyan részleteken, mint az ablakok mérműdíszei vagy a kőkeretek.
Kicsivel több mint két éve folyik a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom helyreállítása és egy éve, hogy a Szent Mihály-napi búcsú után a munkálatok végezetéig bezárták a templomot. A templombelsőben jelenleg a hosszház keleti oldala van felállványozva a boltozatig, ahol nemsokára befejeződnek a megerősítési és javítási munkálatok, felkerült az új, kanálhátas vakolat is – a kissé hullámos felületű vakolattípust középkori templomok újravakolásánál használják, azokon a falakon, amelyek eredetileg is vakolva voltak. Az „új” belső vajszínű festést kap. A templom külső részén, a déli mellékszentély és a szentély falain dolgoznak a kövek restaurálásán és a falak statikai megerősítésén. A déli homlokzat állványzatából augusztusban két szeletet elbontottak, így két falszakasz mellett többek között a déli nagykapu is láthatóvá vált.
A következő ütemben a főszentély és a két mellékszentély belseje kerül felállványozásra, az északi fal egy része és a torony.
A felállványozott templombelső, ahonnan az állványokat nemsokára elbontják és a szentélybe szerelik fel.Az újravakolt boltozat.A kőrestaurátorok ügyelve dolgoznak az olyan részleteken, mint az ablakok mérműdíszei vagy a kőkeretek.A restaurátorok a boltozati bordák és hevederek köveit letisztítják, majd a hiányos részeket pótolják.Az oldalfalak új, egyenetlen, hullámzó felületű vakolata kanálhátas technikával készült, melyet a középkorban gyakran használtak. A déli mellékszentélyben a Háromkirályok imádása-oltár mögött eddig ismeretlen, befalazott bejárat került elő, amely a templom három csigalépcsőjének egyikébe, a délkeletibe vezet.Augusztustól újra láthatóvá vált a déli nagykapu és a homlokzat egy része.A szentély külső falához szeptember elején szerelték fel az állványzatot. A képen a cementes fúgák kitisztítása előtti állapot látható.A tisztítás után elkezdődhet a falak és kövek megerősítése.Ablakkeret – szükséges a restaurálás.