A teremtett világgal való kapcsolatunk alapja az igaz hit, ugyanis „a hit az egy Istenben megtanít minden dolog fölhasználására, ami nem ő, oly mértékben, amennyiben közelebb visz hozzá; és elszakadni tőlük oly mértékben, amennyiben eltávolítanak tőle” (KEK 226.). Választási lehetőségünk van a jó és a rossz között, és a választásból fakadó felelősséget vállalnunk kell!
Szem előtt kell tartanunk, hogy a világ az emberhez hasonlóan a jó Isten által teremtett valóság, amelyet az embernek ajándékozott. S már az adomány jellegéből következik, hogy tiszteletben kell tartania az adományozó szándékát. Sokszor azonban „az ember elfelejti teremtett voltát pontosabban: megteremti saját »teremtetlenségének« illúzióját.”
A környezetünkkel való kapcsolatunk meghatározása és az önmagunkról alkotott nézeteink helyes kialakítása azért is fontos, mert alapvetően cselekvési és eljárási módjainkká válhatnak. A kialakított cselekvési módjaink azok, amelyek Földünket élővé tehetik vagy ellenkezőleg: uralkodni hagyják az ökológiai és a vele feszült kapcsolatban lévő szociális válságot.
Teremtett világunk annyira finoman szabályozott rendszer, hogy évmilliókon keresztül nem szorult védelemre, mivel önmaga képes volt arra, hogy az esetleg megbillent egyensúlyát önmagától helyreállítsa. Az emberi civilizáció rohamos fejlődésének megjelenése döntő változást idézett elő a természet rendjében. Azért is, mert természetalakító munkájával halmozni tudta az élethez szükséges erőforrások mennyiségét, olyannyira, hogy természetalakítása az idők folyamán egyre inkább természetrombolásba csapott át.
A teremtett világ adta lehetőségeknek a kizsákmányolása, az egyre fokozódó problémák a környezetvédelem felé irányították az emberiség figyelmét. Az első tudatos környezetvédelmi mozgalomnak a Római Klub tekinthető, amelyet 1968-ban Aurelio Peccei olasz közgazdász alapított. 1969-ben az ENSZ akkori főtitkára, U. Thant felhívására Párizsban tartottak egy bioszféra konferenciát, ahol elsőként hangzott el nemzetközi szinten, hogy a környezetvédelmi problémákat fel kell ismerni, megoldást kell rájuk találni. Azért is, mert ezek a problémák az egész emberiséget érintik.
A teremtés védelmének kérdésköre napjainkban már messze túlhaladja a divatossá vált akciókat és a teremtésvédelem címszóval jelzett témákat. Figyelmünket nem szabad elkerülje a természettudományok mellett a közgazdaságtan, a gazdaságetika, az erkölcsteológia, a politika, a jog és a társadalompszichológia sem. A tudományok felhasználása annyiban lesz gyümölcsöző, amennyiben a teremtett világhoz való helyes hozzáállásunk kialakításában is formál bennünket.
Az emberiség élni akarása önzésében mutatkozik leginkább meg, amely veszélyként fenyegeti bolygónkat. Az önzés mellett kifejezésre kell juttatnunk, hogy a felebaráti szeretet hiánya és a már mindenütt jelenlevő politikai, gazdasági, technikai hatalomvágy vezeti korunk emberét, és nem a felelősségérzet. Az emberiség környezettudatosabb életteréért, a különböző fajok és a természetes élőhelyek megóvása érdekében erőfeszítéseket tett és tesz az Európai Tanács is. „Évek óta küzdünk a kialakult helyzet ellen, de hiába. Jóllehet egyes helyeken javulást észlelünk, de a globális helyzet sajnos nem javul.”
A természet adta lehetőségek rámutatnak, hogy Földünk egyes országaiban az egyre nagyobb jólét biztosítása kezd általános jelenséggé válni. Nem is a fejlődésben, az előrehaladásban kell keresnünk az ember álláspontját a teremtett világban, hanem a jólét növekedésében meg kell látnunk, hogy vele együtt jár az energia és a természeti kincsek kimerülése is.
Ferencesként ebben a hónapban az a cél vezet, hogy Assisi Szent Ferenc atyánk nyomdokain járva jobban felismerjem a teremtett világ értékét, szépségét és fontosságát. Abban bízom, hogy a Föld jubileuma felébreszti bennünk teremtő Istenünk iránti hálánkat és dicsőítésünket, amelyet Assisi Szent Ferenc – az ökológiát művelők védőszentje – így fogalmaz meg: „Áldott légy, Uram, s minden alkotásod.”
Fr. Főcze Bonaventura dévai plébános
