Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én délben Ferenc pápa az Apostoli Palota könyvtárszobájából imádkozta az Úrangyala imádságot a Szent Péter-téren összegyűlt hívekkel együtt. Hozzájuk szólva beszédében a Szűzanya kicsinységéről szólt, aki helyet adott az életében az Istennek és ezért nyert felmagasztalást és mennybevételt.
Amikor az ember a Holdra lépett, egy híres mondás született: „Kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – kezdte beszédét Ferenc pápa. Ezzel a lépéssel ugyanis az emberiség egy történelmi célt ért el. Ma ellenben, Szűz Mária mennybevételének ünnepén egy mérhetetlenül nagyobb győzelmet ünnepelünk, mert a Szűzanya a mennyországba lépett. Nem is csak lélekben lépett oda be, hanem testével is, vagyis egész valójában. A kicsi názáreti Szűznek ez a lépése az emberiség nagy ugrása előre. Nem használ sokat a Holdra lépni, ha közben itt a földön nem élünk testvérként – állapította meg a pápa.
Ám ha közülünk egy valaki testben a mennyben lakik, ez reményt ad és megértjük, hogy értékesek vagyunk, akiknek a sorsa a feltámadás. Isten nem hagyja, hogy testünk a semmibe vesszen. Istennel ugyanis semmi nem vész el! Máriában a cél betöltetett és szemünk előtt lebeg annak az oka, amiért haladunk. Nem azért, hogy megszerezzünk dolgokat idelenn, amelyek aztán semmibe tűnnek, hanem hogy megszerezzük az odafönt való hazát, amely mindörökre megmarad. A Szűzanya mint egy csillag vezérel bennünket, mert előbb ment oda. Ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja: „Amint Jézus anyja a mennyben testében és lelkében már megdicsőülten mintaképe és kezdete annak az egyháznak, amelynek az eljövendő világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön mindaddig, amíg el nem jön az Úr napja, a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára” (LG 68).
Mit tanácsol tehát nekünk a mi Anyánk? – tette fel a kérdést a pápa. A mai evangéliumban ez az első dolog, amit mond: „Magasztalja az én lelkem az Urat!” (Lk 1,46). Minthogy hozzászoktunk e szavakhoz, talán kevésbé keressük az értelmét. A „magasztalás” szó szerint annyit jelent, mint „naggyá tenni”, „megnagyobbítani” valakit. Mária „naggyá teszi az Urat”. Nem a problémákat nagyítja fel, amelyek neki sem hiányoztak abban az időben, hanem az Urat magasztalja. Hányszor megtörténik velünk is, amikor hagyjuk, hogy a nehézségek elborítsanak és félelemmel teljünk el! A Szűzanya számára azonban az Isten lesz az élet első nagysága. Ebből fakad a Magnificat, és ebből fakad az öröm, nem a problémamentességből, melyek előbb utóbb elérkeznek, hanem az öröm Isten jelenlétéből fakad, aki segít nekünk és közel van hozzánk. Mert Isten nagy. És mert mindenekelőtt a kicsinyekre tekint. Mi vagyunk a szeretetének a gyengesége. Isten tekintetre méltatja és szereti a kicsiket.
Mária ugyanis kicsinek tartja magát és felmagasztalja a nagy dolgokat, amiket az Úr tett vele. S hogy melyeket is? – kérdezte a pápa. Mindenekelőtt az élet váratlan ajándékát: Mária szűz és áldott állapotú lesz. Erzsébet is, aki pedig már éltes korú, gyermeket vár. Az Úr csodát tesz a kicsinyekkel, akik nem tartják magukat nagynak, de nagy helyet adnak az Istennek az életükben. Ő pedig kiterjeszti az irgalmasságát azokra, akik benne bíznak és felemeli az alázatosakat. Ezért dicséri Mária az Istent.
Mi pedig megkérdezhetjük magunktól, hogy miként dicsérjük az Urat. Hálát adunk neki a nagy dolgokért, amiket velünk tett? Minden nap ad valamit, mert szeret és megbocsát nekünk gyengédsége miatt. Továbbá, hogy nekünk adta az ő Anyját, hogy fivéreket és nővéreket ad nekünk útitársul és mert megnyitotta számunkra az eget. Tudunk hálát adni az Istennek és dicsérni őt? Ha elfelejtjük a jót, a szív összezsugorodik. Ám ha Máriához hasonlóan megemlékezünk mindarról, amit az Úr művelt, ha legalább naponta egyszer magasztaljuk őt, akkor nagy lépést teszünk előre. Naponta egyszer azt mondani: Dicsérlek téged, Uram! Áldott vagy, Uram! – mert ez kicsi dicsérő imádság. Kérjük a Szűzanyától, a Mennyország Kapujától a kegyelmet, hogy minden napot a mennyre emelt tekintettel tudjunk kezdeni, Isten felé fordulva és tudjuk elmondani: Köszönöm! Ahogy a kicsik mondják a nagyoknak: Köszönöm! – zárta az Úrangyala imádság előtti beszédét Ferenc pápa.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News
