Az országból hetvenezer embert, köztük ötezer szatmári svábot deportáltak kényszermunkára, szovjet munkatáborokba a második világégés lezárásakor, 75 évvel ezelőtt, a hivatalos indoklás szerint azokért a károkért cserébe, amelyeket az ország hadserege a Szovjetunióban a második világháborúban elkövetett.
Az évforduló alkalmából február 8-án rendezvénysorozatot tartottak Szatmárnémetiben, ennek keretében 11 órától, a Kálvária templomban püspöki szentmisét az egykori deportáltakért, illetve az elhunytak lelki üdvéért.
„Hetvenöt éve, hogy elindultak a vonatok a Szovjetunióba, a vagonokban ártatlan emberekkel, akik aztán sokat éheztek, szenvedtek. Sokan a kényszermunka alatt haltak meg, mások halálos betegen tértek haza. Ahogy 1990-óta évről-évre, ma is rájuk emlékezünk” – kezdte szentbeszédét Schönberger Jenő megyéspüspök. „Szomorú ez az emlékezés, különösen, hogy azok, akik ezt a szörnyűséget elkövették ugyanolyan keresztények voltak mint az áldozatok, vagy legalábbis ugyanabban az Istenben hittek. És mégis, mekkora kegyetlenségre voltak képesek! Az olvasmányban az isteni bölcsesség kieszközöléséről hallottunk. Minden cselekedetünk előtt vizsgáljuk meg, vajon helyes-e az, amit teszünk? Imádkozzunk a bölcsességért, amit a Szentlélektől kaphatunk meg. Ha gyakran imádkoznánk a bölcsességért és feltennénk magunknak a kérdést – helyes-e, amit cselekszünk –, akkor talán nem követnénk el annyi bűnt, akkor nem lenne annyi háború és szenvedés. A bölcsesség forrása, Krisztus itt van velünk, az Eucharisztiában, minden szentmisében és szentségimádáson találkozhatunk vele.”
Schönberger Jenő püspök megbocsájtást kért az egykori deportáltaktól és az utódoktól. „Az Úr Jézus tanításának a lényege, a magja a megbocsájtás. Ha mi nem bocsájtunk meg, akkor mi sem kapunk Istentől bocsánatot. Ahogyan elvárjuk, hogy nekünk bocsásson meg Isten, úgy bocsássunk meg mi is ellenségeinknek. Sőt, ne csak megbocsássunk, szeressük is ellenségeinket. El kell teljen a mi életünkben is sok-sok év, hogy bennünk is életre keljenek ezek a szavak, hiszen emberi természetünk nem ezt diktálja. Ha megütnek, visszaütünk, ha nekünk rosszat tesznek, megharagszunk, és amikor tudunk, bosszút állunk. Ezek a bűnbe esett ember jellemzői. De Krisztus azért jött, hogy ezt a bűnbe esett embert megszabadítsa és fölemelje. Mit kell nekünk ehhez tennünk? Először is tanuljunk meg megbocsátani, engedjük el az adósságot, engesztelődjünk ki a másikkal, szeressük őt. Az a kereszténységünk csúcsa, amikor már imádkozni is tudunk az ellenségeinkért, amikor már jót akarunk nekik. Vajon meg tudjuk-e tenni? Nos, ha nekünk még vannak ellenségeink, gondoljunk arra, hogy Jézus azt kéri tőlünk, szeressük ellenségeinket. Imádkozzunk értük, kérjük, hogy ők is térjenek meg Istenhez.”
A szatmári egyházmegye sajtószolgálata
