Elég fél órát böngészni a közösségi médiában, az embernek könnyen az az érzése támad, mintha az emberiség újra a nagy társadalmi viták reneszánszát élné. Tizenévesek pötyögnek dörgedelmes monológokat olyan életfilozófiai és világvége-hangulatú témákról, ami fölött egy harminc-negyven éves jó esetben a fülét vakargatva gondolkodik, templomot, lelkészt jubileumok óta nem látott életharcosok elemeznek keresztény értékeket szemérmetlen magabiztossággal. Hamar rájövünk azonban, hogy nem a viták, mindössze a nyilvánosság reneszánszát éljük.
A céltalan szónoklatok egyik leggyakoribb Facebook-témája napjainkban a vallásosság, kereszténység kérdése hol a menekültválság, hol a környezetvédelem, hol az ausztrál erdőtüzek, hol pápákról készült film kapcsán. Nekem is van olyan ismerősöm, aki a negatív hírhalmazok láttán erősen csalódott az emberekben, és minden dühét belepréseli a bűncselekményt elkövetett papokról, illetve a bőszen imádkozó, de soha senkin nem segítő álkeresztényekről szóló Facebook-megosztásaiba. Csalódottságában azonban elkerülik a számos jótékonysági alkalmat szervező, egy-egy kisebb közösségért éjt-nappallá téve dolgozó lelkipásztorokról, önkéntesekről, az alkoholizmusát a vallásos iránymutatáson keresztül leküzdött sikertörténetek.
Nem működnek a viták napjainkban, mert meggyőzni és nem érvelni akarunk, mert egyoldalú médiaorgánumot nézünk, olvasunk, mert úgy szórjuk a véleményt a keresztényi magatartás alapjairól, hogy templomot és papot csak azért látunk, mert elhaladunk munkába menet az istenháza mellett. Ahelyett, hogy a Bibliai szövegértelmezést tanultaktól kérdeznénk, minden előzetes tudás nélkül magyarázunk bele saját elképzeléseket Facebook-idézetként szembejött, sokszor helytelen fordítású „igékbe”, miközben harsogjuk, hogy a jézusi tanítások elavultak. Holott, amikor gyermekként megtépték a hajunkat, édesanyánk azt tanította: „hadd el, fiam, te légy különb!” Mert anyukának még ezt tanította a nagymama, aki a paptól hallotta, hogy így is lehet. Emberségesen. Mert az emberségesség nem csak harsány kiállást, hanem felelős, higgadt vitaképességet is jelent. Az emberséges ember a fröcsögőkkel ellentétben tisztában van azzal, hogy attól, hogy van lehetősége megszólalni, még nem feltétlenül kell is. Az emberséges ember pedig kiutálás helyett nem fogja feladni a düh és a reménytelenség útján járó fröcsögő kezéért a nyújtózkodást. Újra és újra megpróbálja a vitát. Tajtékzás helyett olvasva, elemezve, gondolkodva. Emberségesen. Ha úgy tetszik: keresztényi módon.
