Decemberben kerül a nagyközönség elé A két pápa című film, amely XVI. Benedek pápa és későbbi utódja, Jorge Mario Bergoglio érsek különös kapcsolatát mutatja be. Történelmi léptékű esemény volt és megbolygatta a közéletet XVI. Benedek pápa lemondása 2013-ban. Ferenc pápa megválasztásával az a szokatlan helyzet állt elő, hogy két pápa is életben van egy időben. Mivel ilyen helyzet évszázadok óta nem fordult elő, az egész világ izgalommal követte a fejleményeket, hogy merre alakul a történet. Megannyi elképzelés, összeesküvés-elmélet, álhír kapott szárnyra az eset kapcsán, sokan mind a mai napig azon a véleményen és állásponton vannak, hogy Benedek pápát lemondatták és nem saját elhatározásából döntött a pápaság elhagyása mellett. A Fernando Meirelles rendezte film, amelyet a Netflixen mutatnak be, éppen ezt az érzékeny pillanatot próbálja megragadni: a film előzeteséből úgy tűnik, hogy Benedek pápa hangos bírálóját, későbbi utódját, Bergogliót győzködi, vállalja el a pápaságot.
Nagyon kíváncsian várom a filmet, a helyzet drámaisága roppant érdekfeszítő, rendkívüli színészek alakítják a szereplőket (Benedek pápát Anthony Hopkins, Ferenc pápát pedig Jonathan Pryce játssza), a történelmi feszültség az emberi történetekkel és dilemmákkal együtt izgalmas műalkotást ígér. Mégis aggódom. Bár már a film előzetese is jelzi, hogy megtörtént események alapján készült, és dokumentarista jellegét is felemlegetik a kritikusok, azonban a film alapvetően fikció marad. Az alkotók elképzelései, a színészek játékai kerülnek a vászonra, nem a valóság, ami megtörtént. Egy lehetséges, de nem a valóságos világot tárja a nézők szemei elé. Már a kezdőszituáció is grandiózus és túlságosan merész: azt sugallja, mintha két emberen és az ő vitájukon, párbeszédükön múlna, hogy ki lesz a katolikus egyház vezetője. Ez még akkor is túlzó, ha végül is mindkettő ténylegesen is betöltötte és betölti ezt a tisztet. Tehát már maga az alapfelállás és alapkoncepció sem állná ki a hitelesség próbáját, a párbeszédek és történetszövés hivatalos dokumentumok, beszámolók hiányában viszont óhatatlanul a fikció mezejébe taszítja a filmet. De hogyan döntheti el a néző, hogy mi az, ami hiteles, valóban megtörtént, és mi az, ami kitaláció, a kreatív elme szüleménye? Szerintem sehogy. Aki megnézi majd ezt a filmet, az valószínűleg a valóságos és a kitalált részek keverékeként őrzi majd meg emlékezetében és feltehetőleg soha nem fogja tudni tisztán szétválasztani ezeket. A fikció és a valóság elegye ekként formálja a világról kialakított képünket.
