Papi hobbik

Aki nagy figyelmet igénylő munkát végez, aki emberekkel dolgozik, egy idő után kimerül. Burn-out, azaz kiégés: mára sajnos ismerős jelenség tanügyieknél, de még az egyházban is. Szükség van a lelkigyakorlatok mellett kis, mindennapi kikapcsolódásra, könnyed, mégis sok haszonnal járó tevékenységre, ami a napi rutinból, munkából kiemel. Mi lehet ilyen tevékenység egy pap számára? Összeállításunkban erről olvashatnak, a témára a közeljövőben még visszatérünk.

Szabadidős tevékenység, kedvtelés

A hobbi szenvedéllyel űzött kedvtelést jelent. Az angol hobby-ból származik, a Magyar Etimológiai Szótár szerint a hobby-horse (vesszőparipa mint gyerekjáték, hintaló) szókapcsolat önállósult első tagja, amely már az angolban felvette a vesszőparipa, kedvenc téma átvitt értelmet, később a kedvtelésből végzett tevékenység lett a szó jelentése. A hobbi tehát „passzió”-t jelöl, szabadidőben végzett, a pihenést és a kikapcsolódást szolgáló tevékenységet jelent.

A kenyérkereső foglalkozással szemben a hobbi az ember érdeklődési körébe tartozó tevékenység, elsődleges célja az örömszerzés, nem anyagi elismerés vagy anyagi javak létrehozása. Hobbi lehet tárgyak gyűjtése, sporttevékenység, kézműves-foglalkozás, de akár tánc, zene, színjátszás, művelődés, olvasás is. Az elmélyülten végzett hobbitevékenység hozadéka lehet alapos ismeretek, jártasság, készségek elsajátítása, tudás és tapasztalat szerzése egy vagy akár több területen is. Ám a szakmai készségek és tudás elsajátításával szemben itt oldottabb tevékenységről lévén szó, könnyedebb és kellemesebb tevékenységet űz, aki a hobbiját gyakorolja, célja az önmegvalósítás, a vágyak kiélése, pihenés, kikapcsolódás.

Ami az egyik embernek foglalkozás vagy hivatás, az egy másiknak hobbi: szabadidős tevékenység, játék, öröm, feltöltődés. Egy írónak az írás munka, míg aki hobbiból veti papírra emlékeit és élményeit, annak játék. Hasonlóan elmondható egy festőről is, hogy kenyérkereset céljából dolgozik, míg más szabadidejében, élvezetből rajzol. Ha valaki egy munkát a rajta keresztül élvezhető szórakozásért és nem a fizetség ellenében végez, azt nevezik amatőrnek (nem tévesztendő össze a dilettánssal!), ami jelen esetben azt jelenti, hobbiból dolgozik, tevékenykedik, szemben a hivatásostól, aki ugyanazt fizetésért végzi.

Mire jó a hobbi?

A hobbi lényeges hozadéka, hogy jótékony, akár terápiás hatása lehet, és ez különösen a nagyon nagy figyelmet és erőfeszítést követelő munkákat végzők számára fontos kikapcsolódási, lazítási eszköz. Alkalmas a mindennapok során felgyűlt stressz levezetésére, kikapcsolódásra, illetve olyan hobbi esetében, amit az ember nem magányosan végez, segít a társas kapcsolatok révén a magány- és elszigeteltségérzés leküzdésében, általa az ember azt érzi, tartozik valahová, van társasága. Más esetben, amikor munkája révén valaki sok emberrel kerül kapcsolatba, olyan hobbit választ, amit egyedül végezhet, és ezáltal tölti fel lemerült erőtartalékait, csendigényét. Van, aki a munkája során elhanyagolt kreativitását tudja egy jól kiválasztott hobbi által érvényre juttatni, személyisége olyan oldalai nyilvánulhatnak meg, amelyeket a munkahelyén s még a családban sem tud érvényesíteni.

Azt mondják, fölöttébb szerencsés, aki a hobbiját foglalkozásként űzi (több híres kreatív foglalkozást űző író, feltaláló, rendező nyilatkozott már úgy, hogy egyetlen napot sem kell munkával tölteniük életükben), de még ez esetben is szükséges kikapcsolni, átváltani. Ha a hobbi kötelesség, mert a megélhetés forrása, ez már nyomást gyakorol az emberre, a feszültség pedig egy idő után még ilyen esetben is negatív hatású lehet hosszú távon, és elvész a hobbi lényege: a tevékenység puszta öröme. Hogy a hobbi egyben munka is legyen és fordítva, a munka a hobbi, nagyfokú elköteleződést, érdeklődést, szenvedélyt igényel. De a veszély fennáll, hogy az ilyen elkötelezett ember végeredményben kissé egyoldalú lesz: személyiségének csak az az adott oldala fejlődik, bontakozik ki.

A hobbi stresszoldó funkciója rendkívül fontos a rohanással jellemezhető, folytonos teljesítménykényszerrel nyomasztó társadalomban. Egy pszichológiai kutatás azt mutatta ki, hogy a kertészkedés csökkenti a kortizol (stresszhormon) szintjét, talán ezért is népszerű például a japán virágkötészet, az ikebana gyakorlása, de a nagyvárosi ember számára a kiskertben való tevékenykedés, vagy akár csak a természetjárás, a túrázás. A stresszoldó hobbi segít a szorongás, a rossz érzések elűzésében.

Egészségvédelem, stresszoldás

Helstáb Laura pszichológus a zenehallgatás jótékony hatásaira hívja fel a figyelmet: félóra zenehallgatás csökkenti a vérnyomást, a stresszt és a szorongást, olvasásból hat perc is elég, hogy az izomfeszültség és a pulzus csökkenjen. A kötés, horgolás, sütés-főzés kiválthatja az úgynevezett flow-élményt, de akár egy puzzle kirakása, a horgászat, a modellépítés is alkalmas e hatás elérésére. Nagy Gyöngyi pszichológus egy írásban sorra veszi, mi késztet embereket a hobbiválasztásban: eltemetett gyerekkori vágy, egy érzelmi szükséglet, a kontrollérzés megélése, érzelmi feszültség levezetése, az önkifejezés vágya, esetleg a társadalmi státusz emelése (elit klubokhoz való tartozás, elit sportok – tenisz, golf, vitorlázás – gyakorlása által). Bármilyen indítóokból kezdi el valaki, mindenféle hobbi lényege az öröm, az érzelmi feltöltődés és a felgyülemlett feszültség levezetése. Végül, de nem utolsósorban lássuk a hobbitevékenységek pozitív hatásait Nagy Gyöngyi pszichológus összefoglalása nyomán: testi és lelki feltöltődést biztosít, kiegyensúlyozottabbá tesz, sikerélményt és flow-élményt nyújt, fejleszti vagy kiteljesíti, esetleg színesíti az egyéniséget, a személyiséget fejleszti, a hajszolt munka után elmélyülésre és én-időre teremt alkalmat, új kapcsolatokra, új barátokra nyit meg, egészségvédő hatásai vannak, amelyek csökkentik a vérnyomást és a stresszhormonként is ismert kortizolt, valamint endorfinokat szabadítanak fel.

Petelei Kinga

A méhek erényei

„Milyen kicsi a méh a röpködők között” (Sir 11,3)

Szülőfalumban nem volt divat a méhészkedés, de vándorméhészek meg-megálltak a falu határában. Köztük a keresztapám is, aki általában ötven családot tartott. Felgyűrt ingujjal, maszk nélkül dolgozott, és a rászálló méheket „kicsikémnek”, „aranybogaramnak” nevezte. Kíváncsi voltam, mit lehet szeretni ezekben a „csípős” bogarakban. A középiskolában Kostyák Imre tanár úrral tanultunk a méhek életéről, amire diplomát is kaptunk, de ennek semmi köze nem volt a gyakorlathoz. Papként többször gondoltam arra, hogy jó lenne néhány méhcsaládot tartani. Sokáig nem jött össze, mert vagy a hely volt alkalmatlan, vagy nem volt hozzá anyagi lehetőségem. Itt, Maroshévízen úgy gondoltam, hogy megpróbálom. A hívek között méhészek is vannak. Van, aki több mint kétszáz családdal dolgozik, és van, aki beéri tíz, tizenöt családdal. Általában tíz családdal foglalkozom én is. Ez jól belefér a programomba, és nem megy kárára egyéb dolgaimnak.

Csodálatos világgal ismerkedtem meg. Ámulatba ejtenek azok az erények, amelyeket a méhek birtokolnak, és amelyeket az ember egy életen át sem tud jól megtanulni. Például a tisztaság szeretete. A szervezettség, ahol minden egyednek megvan a maga pontos feladata. Az anya vagy a királynő iránti tisztelet, aki az egész család életét szervezi. Amikor elpusztul az anya, az egész család „sir”. A gyakorlott méhész hallja ezt a sírást és gondoskodik az új anyáról, hogy a család életben maradjon. Ámulatba ejtő a szorgalom, mellyel dolgoznak kint és bent egyaránt. Egy méhésztől hallottam, hogy a gyűjtögető méh inkább meghal, de nem tér haza „üres kézzel”. Érdekes látvány a kaptár védelme. Minden betolakodóval szembeszállnak és életüket is feláldozzák, ha kell.

Nem tartom magam igazi méhésznek, de igyekszem. Rengeteg tanulnivalóm van még, de szeretettel foglalkozom velük. Amikor kinyitok egy kaptárt, elfelejtek mindent. Nevezhetem ezt akár terápiának is. Tudom, hogy veszélyben vannak. Különféle betegségek veszélyeztetik őket, és azok megelőzése nem egyszerű dolog. Nehézséget jelent a klímaváltozás, a levegő szennyeződése és sok minden, amiért az ember a felelős. És ha ők veszélyben vannak, akkor mi is veszélyeztetve vagyunk. Az sem mellékes számomra, hogy nálunk a méhészkedés részben Szent István király öröksége. Ő ugyanis minden kolostorhoz méhészetet és méhészeket rendelt. Fontos volt ez elsősorban a viaszért, amiből gyertyát készítettek, de fontos volt a gyümölcstermesztés szempontjából is.

A méhészek védőszentje Szent Ambrus püspök. Az ő közbenjárását kérem, hogy Isten áldása legyen minden méhész munkáján azért, hogy védeni tudjuk ezt a rendkívül tanulságos, hasznos és csodálatos „bogár-világot”.

László Áron

Az íráshoz nagy alázat kell

Onnan is fújt a szél, hogy szeretek rövid lélegzetű írásokat olvasni, regények már ritkán kötnek le. Ahogy olvasgattam a klasszikus műveket és a közelmúlt nagyjait: Kosztolányi Dezsőt, Fekete Istvánt, Bodor Ádámot, de még inkább a jelenkori szépirodalom képviselőit, hiányérzetem támadt. Ez egyfajta vággyal párosult: próbáljam meg én is papi-székely életem eddigi történeteit ilyen műfajba rendezni. Amit hiányoltam, a meglévő témák mellett: bűn, testiség, szerelem, halál, megcsalás, kétely, lázadás, keserű hitetlenség, közöny, megkeményedés, lelki-erkölcsi válságok, holtpontok, törések, pusztulásba vagy halálba torkolló drámai végkifejletek, hogy kevés vagy egyáltalán nincs katarzis, lelki béke, megnyugvás, a hit, a remény, a szeretet öröme, derűje, találékonysága és túlélő ereje. Végigpörgetve életemet, családom, a papi sorsok eseményein, rájöttem, ez így nincs jól. Hiszen a jó erősebb, mint gondolnánk. A szép, a szent, az isteni, a kegyelem szikrája mindenhol felcsillan. Ebbe még belejátszik a székely humor, konokság, facsarintosság, az a fajta másság, többlet, ami akár a laikus, akár a papi székely mivoltban is megjelenik mint új színfolt. A szeretet találékonysága, a gondviselés „kreatív” fordulatai sokkal jobbat tudnak kihozni még életünk drámai helyzeteiből is, mint ahogy mi reméltük vagy elképzeltük. Ezért kézenfekvő volt számomra, hogy a novella mint műfaj kellő keretet ad ezeknek a zömében megtörtént sztoriknak, hogy mintegy szintet lépve irodalmi értékekké magasztosuljanak, még azon az áron is, hogy néhol fikcióhoz nyúlva úgy hoztam ki a végkifejletet: akár így is történhetett volna.

Papi életemben, híveim körében is tapasztalom a mindennapi csodákat, amelyeket meg kell írni, amelyekről szólni kell, s amelyeket háztetőkről kell hirdetni, ahogy Jézus mondaná. Ráadásul így olyanokhoz is eljuthatnak leírt, könyv formájában, aki nem biztos, hogy bemerészkednek a templomba, esetleg irtóznak a direkt tanító, netán ájtatos lelki szövegektől. Kötetben is megjelent 15 novellám öt év alatt íródott, vagyis évente két-három történet jut el bennem odáig, hogy azt ki is tudjam vesézni, újraalkotni, novellává szülni, miközben az írás rengeteg olvasással, tanulással, „öncsonkítással” jár. Nagy alázat kell hozzá, mert újra és újra átolvasom, kihúzom, hozzátoldok, keresem a megfelelő, legjellemzőbb szinonimát, szófordulatot. Meg hát nincs írói fantáziám – ahhoz dúl direkt az életem és a szolgálatom. Az írás sok csendbe, önemésztésbe, szülési fájdalmak sokaságába kerül. De öröm és elégtétel, amikor megszületett, aztán újraolvasom, és érzem: bennem is összeállt, ez már ember elejibe való…

Ugyanakkor annyi értékes jó példa, tanulságos esemény lapul az életünkben (a papokéban is), amit nem hagyhatunk, hogy a felejtés süllyesztőjébe kerüljön. Ezért szántam rá magam ezek megírására. Magasabb a mérce az esszénél, de a csúcsról a panoráma is nagyobb.

Sebestyén Péter

Összeállításunk megjelent a Vasárnap július 28-i számában.