Őrizkedjünk a szeszélyek és hamis bálványok követésétől; csak Isten szeret atyaként és vár minket örökre. Ezt hangsúlyozta Ferenc pápa csütörtökön reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Homíliájában az első olvasmányról, Mózes második könyvének (Kiv 32,7–14) szakaszáról elmélkedett, amelyben Isten megkönyörül a bálványimádó népen. Isten szeretete erősebb a nép hűtlenségénél is. Mi is nézzünk magunkba, hogy eltávolodunk-e Istentől és a bálványokat, a világias szemléletet kergetjük-e?
A türelmetlen nép aranyborjút csinál magának
Isten megálmodta népét, de az csalódást okozott neki. A nép volt Isten álma, szeretetből álmodta. A nép viszont elárulta az Atya álmát. Így Isten kezdi csalódottnak érezni magát és kéri Mózest, hogy jöjjön le a hegyről, ahová azért ment föl, hogy megkapja a törvényt. A népnek nem volt türelme még negyven napot sem várni az Úrra. Csinált magának egy aranyborjút, egy szórakozásra való „istent”, és elfeledkezett arról az Istenről, aki megmentette őt.
Az ember szívében mindig ott a kísértés, hogy hűtlen legyen Istenhez
Báruk prófétának van egy mondata, amelyik jól leírja ezt a népet: „Elfeledtétek azt, aki fölnevelt titeket”. Ha elfeledkezünk Istenről, aki teremtett és felnevelt minket, aki elkísért életünkben, csalódást okozunk Istennek. Hányszor beszél az evangélium, Jézus a példabeszédeiben arról az emberről, aki szőlőt ültet, aztán kudarcot vall, mert a munkásai maguknak akarják kisajátítani azt. Az ember szívében mindig ott van ez a nyugtalanság! Nem elégedett Istennel, a hűséges szeretettel. Az ember szíve mindig a hűtlenség felé húz. Ez a kísértés – magyarázta Ferenc pápa.
Isten csalódik hűtlen népében, amely bálványokat kerget
Isten egy próféta által megrója a népet, amelyik nem állhatatos, nem tud várni és rossz útra tér, eltávolodik az igaz Istentől és másik istent keres. Isten csalódik népe hűtlensége miatt. Mi is Isten népe vagyunk, és jól ismerjük szívünket. Nap, mint nap vissza kell találnunk az útra, hogy ne csússzunk el lassan a bálványok, a fantáziák, a világiasság, a hűtlenség felé. Azt hiszem – mondta a pápa -, hogy jót tesz nekünk ma, ha a csalódott Úrra gondolunk. „Mondd, Uram, te csalódtál bennem?” Valamiben biztos. Gondoljuk végig és tegyük fel ezt a kérdést.
Nagyböjtben nézzünk magunkba, hogy eltávolodtunk-e az Úrtól?
Istennek gyöngéd, atyai szíve van – folytatta elmélkedését a pápa, majd emlékeztetett arra, amikor Jézus sírt Jeruzsálem fölött. Kérdezzük meg magunktól, hogy vajon Isten sír-e miattunk, csalódott-e bennünk és hogy mi eltávolodtunk-e Istentől? Hány olyan bálványom van, amit nem vagyok képes kiirtani magamból és rabjává tesz engem? Ez a bennünk lévő bálványimádás… és Isten sír miattunk.
Gondoljunk ma Istennek erre a csalódására, melyet szeretetből érez, míg mi másutt keresünk szeretetet, máshol próbáljuk jól érezni magunkat, és nem az ő szeretetét keressük. Eltávolodunk ettől az Istentől, aki fölnevelt minket. Ez egy nagyböjti gondolat, jót fog tenni nekünk. Minden nap tartsunk egy kis lelkiismeretvizsgálatot: „Uram, te, aki annyit álmodtál rólam, én tudom, hogy eltávolodtam tőled, de mondd meg hol, hogyan térjek vissza hozzád?…” És meg fogunk lepődni, hogy Ő mindig vár minket, mint az apa a tékozló fiát, akit már távolról lát érkezni, mert várja őt – mondta végül csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
