Az együttérzés lehet életmód

Az együttérzés sokkal több egyszerű emóciónál vagy puszta cselekedetnél: életmódként is tekinthetünk rá, ami aztán egész létünket átjárja és jelen-létté alakítja – erre a következtetésre jutnak azok, akik gyakorolva olvassák, elmélkedik át Joyce Ruppnak magyarul idén februárban a Verbum kiadónál megjelent Határtalan együttérzés könyvét, és ebbe a tapasztalatba segítenek belekóstolni a témában tartott lelkigyakorlatok, műhelyek is.

Joyce Rupp két társával, Margaret Stratmannal és Val Lewandoskival – mindhárman szervita nővérek – együtt működtetik a 2008-ban létrehozott Együttérző Jelenlét Intézményét (Institute for Compassionate Presence), amelynek keretében ők és csapatuk sokakat bevezetnek az együttérzést középpontba állító életformába és Határtalan együttérzés-animátorokat képeznek. Mára már több mint száz képzett programvezető van az Egyesült Államokban és néhány más országban is. A közelmúltban abban a kiváltságban részesültem, hogy részt vehettem a nebraskai Szent Benedek-központban a Joyce Rupp által vezetett Határtalan együttérzés lelkigyakorlaton és animátorképzőn. Az ott töltött napok elmélyítették meggyőződésemet, hogy itt valóban életmódteremtésről van szó, amint azt a könyv alcíme sugallja. Olyan felismerést, megerősítést kap ott az ember, amely mindannyiunkat segíthet mindennapjainkban együttérzőbbekké válni.

Alapok az együttérző élet kereteinek megteremtésére

Már a program felépítése is ihletet adott az együttérzésbe mint életmódba való belenövekedéshez. Az együttérző jelenlétté válás egyik alapkritériuma az egészséges egyensúly a befelé és kifelé élés, a másokkal való osztozás és a csendben, magányban eltöltött idők között, az arra való ráérés, hogy mikor mire van szükségünk, mi segít igazi önmagunkká lenni. A saját magunk iránti együttérzés egyik megélési formája ez, ami viszont mindig gyümölcsöt terem a másokkal való kapcsolatainkban is, hiszen csak úgy tudjuk szeretni embertársainkat (és a teremtett világot), ahogy szeretjük önmagunkat. Ezért jó a lehetőségek szerint a napot csendben kezdeni, figyelve a természet és saját testünk-lelkünk ébredezésére. Fontos a nap kerete is: a reggeli ráhangolódás, a tudatos megnyílás egymás felé, a testnek, léleknek és szellemnek az együttérzés forrása, az Úr felé fordítása és az egész teremtéssel való egységünk tudatosítása, majd este(felé) a napnak a szeretetben való összefogása, a tanulságok és ajándékok számbavétele, valamint az újratöltekezés és másokért való közbenjárás, a szeretet és béke küldése a szenvedők és az egész teremtett világ felé. A szimbólumok, a zene, az egyszerű rituálék segítenek megnyitni a szívünket és lelkünk olyan tájaira is elbarangolni, amelyeket agyi kontrollal talán elkerülnénk.

Az együttérző meghallgatás köreit megszokott életterünkben is megteremthetjük: csupán két-három, megnyílni és figyelmesen meghallgatni egyaránt kész személyre, és alkalmanként egy bő félórányi időre van szükség hozzá. Azzal, hogy a kiscsoport egy másik tagját együttérzéssel hallgatjuk meg arról, hogy mi a leginkább és a legkevésbé életet adó számára, majd a szerető és a teljesebb élet kibontakozása felé segítő visszajelzést adunk egymásnak, olyan biztonságos tereket teremthetünk, amelyekben érzelmi támaszra és megerősítésre találunk, valamint tanulhatjuk és gyakorolhatjuk az együttérző jelenlétet.

A nyitottság felkészültebbé tesz

Ahhoz, hogy együttérzőek legyünk, fel kell figyelnünk arra, ami körülvesz bennünket (ebben segítettek minket a programon a döbbenetes videók, amelyeket megbeszéltünk egymással), informálódnunk, valamint értelmeznünk a valóságot minél teljesebb világlátással. Az alkalmon elhangzott előadások nagyszerűen ötvözték a gyakorlati példákat a természet- és humántudományok eredményeivel, valamint a teológiai és lelkiségi megközelítéssel. Nem zárkózhatunk be a magunk kis világlátásába, hanem rá kell nyílnunk a tágasabb perspektívákra, holisztikus értelmezésekre, amelyek egyszerre tesznek érzékenyebbé, értőbbekké, a valóságot mélyebben tisztelőkké és a cselekvésre felkészültebbekké.

Segít elmélyíteni az élményt, ha a látottakról, hallottakról, tapasztaltakról „szívünkben el-elgondolkodunk” (vö. Lk 2,19) majd pedig arról bizalmas légkörben osztozunk valakivel. Így lépésről lépésre haladhatunk az együttérzés fokozataiban: kezdve a mélyülő, egyre kifinomultabb tudatossággal, ami aztán magatartássá formálódik bennünk és cselekedetekben önt formát (az angol nyelvben ez a három „A”: awereness, attitude, action).